Napi Hírek, 1931. február/2

1931-02-18 [0245]

f a ,í r s > február 18* Romanenez gróf a Havas Iroda madridi t«dosxt©> k előtt a következőket jelentette ki: A hadügyminisztériumban megtartott moncrchiete gyűlés részt­vevői becsületszavukkal kötelezték magukat arra, hogy Gr.rcla Prieto nyilatkozatát nem egészitik ki saját közleményeikkel. Egyébként a gyű­lés nem valamennyi tagja foglal majd helyet az uj kormányban. Szerdán Spnn'olorszagnak már üj kormánya lesz és rövidesen egybenivják az al­kotmányoző cortezeket. Ma délelőtt a monarchiste vezetők ismét megbeszé lést tartanak a hadügyminisztériumban t Arra c kérdésre, vájjon Lac*ierv?"az uj kormányban mint minisz­terelnök vagy belügyminiszter részt vesz-e, Prioto tegsdólag felelt. Romanonaa gróf - möntita Prieto - tagja lesz v. kormánynak és csaknem bizonyosra vehető, hogy az uj kormány feje Berenmier tábornok lesz. Eleinte ugyan latfiervrrr gondoltak és arról volt"szó, hogy ő lesz EZ UJ kormány feje, vagy esetleg belügyminisztere, de később la kellett mondani erről a tervről, mert La.tfiervnnrk a. kormányban való részvétel esetén megbízható forrásból származó őrtesitések szerint azonnal kitörne az által JIOS sztrájk, ,amolyre a munkásság vezetői már megtették összes előkészületeiket./MTI/ r p 2 d r i d, február 18, Az :z autó amelyet a tüntetők teg nap a madridi Gran Yian folgyujtott-k, dr. Albinananak, a spmyol le­gionáriusok vezetőjének gápkocsij': volt, . Dr, Albinanat a tüntetők azért támadták meg, mert'"Éljen r köztársaság?" kiáltásaikra "Éljen a király!" felkiáltással válaszolt. /MTI/ J § Loo.n d « n hó 1 jelentik: 1 Sunday Eeferee cimü régi ós népszerű londoni vasárnapi_lapot február 20.-án összes ingatlanaival, berendezé­sével, nyomógépeivel es keszleteivel együtt el fogiák árverezni. A Refereet 1877-ben alapították, évtizedeken át a középosztály kedvelt va sárnapi olvasmánya volt. 1922-ben egy csoport vásárolta meg, melyben /MTI/ Stoll > PZ lsmert sn g°l filmmágnás vállalta a főerdekeltséget. § loaifl n b ó 1 jelentik: Miután a legfelsőbb törvényszék a vasárnap szentségéről szóló 1786-1 törvény alapján tilosnak minősítette mindennemű vasárnapi nyilvános előadást, n hatóságok kénytelenek voltak számos vasár­naprakitűzött jótekonycelu hangversenyt betiltani. Ezek között szerepel a Rákbetegek kórhaza javára hirdetett nrgy hangverseny, melynek fővédnök­segét a.walesi herceg vállalta. L helyzet tragikomédiája leginkább a readingi zenei ünnepély esetében éleződött ki, melynek műsorát kizárólag iíacn H^mrll misege töltötte volna ki. A Sajtó gúnyosan jegyzi meg, hogy a törvény alkalmazása ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy a keresztény egyházi zene legmonumentálisabb remekmüvének előadása ellenkeznék a va­sárnap szentségével. /MTI/ Londonból jelentik: A Mauretaniának legutóbb február 13.-án pén­teken éjfélkor kellett volna Newyork kikötőjéből kifutni, miután azonban számos babonás utas tiltakozott a kétszeresen szerencsétlen indulási idő ellen, a kapitány 5 perccel elhalasztotta az indulást ugy, hogy február 14.-e és szombat volt, midőn az óriáshajó a kikötőt elhagyta, h. hpjó fedél­zetén van többek között Charlie Chaplin a hi-jr s filmsztár és Malcplm C*mp~ bell kapitány, az uj autovilág*ekorcler. Ezzel kapcsolatban mesremlitik a lapok azt a ritka véletlent, hagy ez^évben háromszor esik össze péntek es 9 hónap 13.-a, még pedig márciusban es novemberben is./MTI/ ZAGOSLEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom