Napi Hírek, 1931. február/2

1931-02-27 [0245]

§ A ífegynr Távir/iti Iroda iqL üti: k képviselőház egyesitett bizottságai na délelőtt Váry Alberjolnöklésével ülést tartottak és azon • "% a kartoltörvény javaslat 17. es 18. szakaszának a módosítását tárgyal tik. k kornány részéről Zsitvay Tibor ig^zságügyninisztor vett részt ez ülésen. Csák Kráoly előadó z bemutatta a bizottságnak a giaci össze beszél és-ekről szóló szakaszok ui szövegét, anel-vet már a plénunba,n •' ismertetett és részletesen megindokolta az át szövegezés szükségességet* Baraos Marcel, Toncaanyi ulnos Pál, Hajói ''•" k. Kálmán, Orrfy Imre és Krúdy Ferenc szólaltak fel az előadó indítványához, amelyet Zsit­vay Tibor igazságügyminiszter felszólalása után Orffy Imre és Baracsa Marcel kisebb módosításával elfogadtak. Az ui 17, szakasznak a végleges szövege a követkéz*: k vásárra vitt mezőgazdasági cikk arának szabad és termesz et~s kialaku­lását összebeszéléssel, összejátszással, vagy egyéb mesterséges beavat­kozással a termelők hátrányára befolyásolni tilos. k hatőság kötelessége, hogy a helyi piacon a vásári rendészet körében figyelemmel kisérje azt, hogy az áralakulást ÍJZ előbbi bekezdésben előirt módon nem befolyásolják-e, s na ilyen visszaélést észlel, köteles azt a rendelkezésére álló törvényes eszközökkel megakad élv ózni, Abban az esetben, ha a visszaélések a vásári rendészet körében —jt megakadályozhatók nea lennének, vagy ha valamely terménynek helyi vásári ára az országosan kialakult, ill.tolega budapesti áru-,és értéktőzsdén jegyzett árhoz képest az Összes körülmények figyelenbevételével a termelők hátrányára tartósan oly feltűnő aránytalanságot mutat tf amelynél fogva ala­posan feltehető, hogy ez az áralakulás az első bekezdésben megjelölt visszaélések következménye, a magyar király} közgazdasági miniszter, a köz­igazgatási bizottság indokolt előterjesztésére vagy anélkül is az er­dekeit miniszterekkel egyetértve akár a vásárra vitt minden mezőgazdasági cikkre, akár egyes megjelölt cikkekre ' ' : kiter jedŐen, ^vissza­vonásig elrendelheti, hogy a 18, szakaszban méghataTrozott cselekmények mi­att büntető eljárás megindításának van helye. Ezt ily előtérjesztés*esetében, ha sürgősen szükséges, ideiglenesen a közigazgatási bizottság is a közgaz­dasági miniszter rendelkezéséig elrendelheti. kz uj 18. szaknsz a következőkép, hangzik; Amennyiben a oselckmény súlyosabb büntrtőréndelkezés alá nen ősik. kihágást követ el, aki mással összebeszél, összejátszik , vagy valót­lan nirt terjeszt, avégett, hogy a vásárra vitt mezőgazdasági cikk vásári arának szabad és t rmészetes kialakulását a termelők hátrányára befolyásolja. B kihágás büntetése pénzbüntetés. E kihágás miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint bün­tetíbirőságnak, % nagyar likiráiyi államrendőrség területén az állmrendőr­ségnek hatáskörebe tartozik. r • kz eljárást osak a 17. szakasz utolsó bekezdése alapján tett ren­delkezés után elkövetett oseleknénvek niatt lehet megindítani.­A jogerős büntetőhatározalot neg kell küldeni a m.kir* kincstári jogügyi igazgatóságnak,hogy a jelen törvény alapján megtehető esetleg szük­séges intézkedések tárgyában javaslatot terjeszthessen elő. - -"

Next

/
Oldalképek
Tartalom