Napi Hírek, 1931. február/1
1931-02-08 [0244]
/Nagymarosi tudósítás t«lfeljtatása*/ Az országgyűlésnek sehol a világon nem az a feladata, hogy állandóan együttoljon es törvényeket hozzon. A munKa a kormánya, az országgyűlésé a felelősségrevonás. Igazságtalan az a kritika, amellyel bujtogatni SZOKtak, amikor azt mondják, ket napra megint elnapolták a házat. Sehol anynyi ülést nem tart a ház. mint epen Magyarországon, s én azt mondón, bár nég kevesebb ülés volna, csak olyankor, anikor törvényt kell alkotni. Mert beszédből ós túlzott kritikából, amely a2 önbizalom megingatására alkalmas, nem lesz haladás, nem lesz az, amire szükségünk van, tőke, pénz és gazdasági előremenetel, mert mindez csak munkából, minél kevesebb beszédből, de feltótlen önbizalomból ós hitből származnatik. - Ot even át ültem a, Ház elnöki székében. Az volt a kötelességen, hogy tárgyilagosan nézzen az elet fejlődését és a kormány nüködését, s,nyugodtan, tárgyilagosan állapithatom meg, hogy a kormány gazdasági terén is száz százalékban megtette a maga kötelességét. - A mai világben nem lehet a közgazdasági tudomány régi klaszszikus szabályai után indulni. Ezek a szabályok, L'anelyeket más vilápra szár tak, anikor a gyáripar neg az álnodozók lelkében elt. nár régen divatjukat multák, ezek az elméletek ma már csődöt monaottak. Akik ma elméletet hirdetnek, nem ismerik az életet, osak arra alkalmasa^ hogy útvesztőre vigyék a nemzetet, lékünk a mának kell élnünk, ne fáradozzanak tehát a száz ev előtti gazdasági élet hitvallói, mert tulment rajtuk az elet. - Trianonnal szemben mi a kötelessége a kormánynak? Szüntelenül hangoztatni, hopy igazságtalanad történt velünk. Hála Isten ott tartunk, hogy Bethlen Istvánt meghallgatják ma már mindenütt, ^z ő megjelenése ma már azt jelenti, amit egykor Kossuth Lajosé, ha nem is szól egy ázót .., sem, még is t il tak o zás • - Gazdasági háborúban élnük^ ostromlott vár vagyunk, minden oldalról még mélebbre igyekeznek szoritani bennünket, II ven körűimén vek között a társadalom egyetértésére, összetartásra és ember s2're tétre van szükség de még inkább fogosikorgatő kitartásra, mert különben odajutunk, ahová a világháború után. A magyar katonát soha le nem győzték, de bekövetkezett azm amit,egy külföldi politikus éles előrelátással mondott, nem a golyó és a férfias erő győzött, hanem az itthonnar adottak idegei döntöttek el a világ sorsát. Ha is arról vnn szó, hogy biriuk-e idegekkel, vagy feladjuk-e egy nappal, egy órával hanara .b a küzdelmet, mintsem a nienk volna a győzelem, Nen készülünk senni arőszakos cselekedetre, bizunk igazságunkban. Felnek is ettől odakün, csak idebent ne legyenek sorainkban kishitűek. Kitartó szorgalommal elérhetünk gazdasági előnyöket,de egy óra alatt elveszíthetjük mindazt, amit tíz év alatt elértünk, na a nemzet elveszíti fejet, na kishitüen •lenond j.vőjeről. Jól vesse ezt mindenki emlék ez étébe, és igy feleljen azoknak, "kik űvu.0talanságot ,szit mak, r nert a nyugtalanság a vagyon bizonytalanságát es a hitel veszélyeztetését is jelenti. Bizzon a nemzet, mert e bizalomból és a,verejtékes munkából lesz uj gazdasági erő, gazdasági feltámedás. s ennek rev.n olyan expanziója a magyarságnak, amely eljuttatja maid politikai igazságának gvozelnéhez is. /Folyt- köv./