Napi Hírek, 1930. december/1

1930-12-10 [0240]

§ Pályi Ede dr. meghalt, A regi u4ságirói g^rda érdekes,, ér­tékes és minden írásában eredeti tagié, Fáiy i Ede dr.iOa reggel 6 órakor, a Korányi -klinikán hosszas szenvedés után meghalt. Satvanot evet elt es ebben az évben töltötte volba uiságiréskodásának 50. évét, mert úgyszólván gyermekkorában,lapot szerkesztett már Miskolcon, szülővárosában. .Sok ener­giával, küzködóssel tanult, doktorátust szerzett magának,, igen rövid időre hivatalt is vállalt, de az ő temperamentuma, amely mindvégig lüktető, fia­talos, hevülékeny volt, nem állta a hivatalok nyugalmassá gát, TTjságirő lett ós csakhamar a Magyarországhoz került, ahol Barta Miklós irta az ünnepi t Pályi Ede a hétköznapi számok vezércikkeit. 1900-ban maga is lapot alapit Magyar szó cimén s ezt 1914-ig szerkesztette, Közben a Budapesti Baplőt is átvette, amit szintén a háború kitörésekor szüntetett meg, Mint lapszer­kesztő a protestáns irányzat megóvásával a szabadelvű politikát támogatta és állandóan heves harcot folytatott az ellenzékkel, amely harcok folyamán sorozatos afférjei és párbajai voltak. A háború kitörésekor közgazdasági tanulmányokat folytatott, hogy a háború utáni újjáépítésben szakszerűen vehessen részt. 1915 márciusában megirta Deutschlana und Ungarn ciriü köjy vet amolynek alapján Németországban nem kisebb tekintély, mint a Frankfurter Zeitung a Mitteleuropa-idea felvetőjének *. nevezte. Ettől kezdve állandóan a magyar-német kapcsolatok megszilárdításán fáradozott., Közben minden aktuális közgazdasági kérdésfcea nagy alapossággal, sok élénkséggel, meggyőző logikával szólt hozzá a legelőkelőbb fővárosi napilapok hasábjain. Érdekes, hogy ő már 1914 októberében tiltakozott az ellen a mod,ellen, amin^ a hadikölosonöket kibocsátották s ugyanakkor felvetette mint egészen ön­álló ötletet, ?,z indexv^lutát. A pénzromlás idolén úgyszólván naponta jel er­tek meg cikkei azirányban, hogy a rossz pénzen epitsunk minél többet; uta­kat, vasutat, osatornákat. Értékes munkásságot fojtott ki a mezőgazdaság erdőkében is s óbbon az időben jelent neg g Dánia gazdaságát tárgyaló ko­moly, szakmunkája. A revizió ügyében is sokat fáradozott és még mindenki emlékszik nagy port felvert Masaryk-tárgyalásaira, A filozófiával is kedvvel foglalkozott s<ízeirányu több munkája is ismeretes. Nagyvonalú életé­ben a munkakedv utolsó porcéig sem szunnyadt s halála roggclén jelent meg egyik pesti napilapban utolsé, nehánv nappal ezelőtt irott cikke. Ozvegjen kívül, aki Palagyi Lajos költő és ^ -világhírű filozófus Palágyi Menyhért huga, gyermekei siratják, akik közül dr, Pályi Mentiért berlini prdíesz­szor, leánya pedig, Flór^, Németországban igen méltányolt festőno. Prof. dr, KLee felesége. Temetése pénteken délután 1/2 4 óraikor lesz a Kerepesi­temető halottasházából, ahonnan a főváros által adományozott diszsirhelyen fogják eltemetni. ML/ J -^-^K. szekció ^ % A Duna-Száva-Adria-/ Déli/ vasúton a rivierai forgalom I,-II# osztályú hálókocsival Cannesig december 16.-án ismét megindul. Indulás Budapest d.v,~rol minden kedd en, csütörtökön, vasárnap 7 óra 50, érkezés '.Milanóba másnap 7 éra 10, Ventimiglia 16 óra 20, fice 18 óra 05, Cannes 19 óra 07 perc. Indulás a Riviéráról minden kedden, csütörtökön, szombaton Cannes 11 óra 29, Nice 12 óra 15, Ventimiglia 15 óra 20, Milano 23 óra 40, Mestre 4 óra 05, érkezés Budapest d.v.-ra másnap 21 óra 40 perckor, Február 3.-ától április 16,-áig a hálókocsi naponta közlekedik. A hálókocsi I. osztályában mmdon utas külön fülke ben egyedül utazik. A budapest-ventimigliai 1,-11, osztályú közvetlen személykocsi az egész idény alatt naponta közlekedik. Rendes gyorsvonati menetdijak, kedvezmények érvényesek, AEJ/

Next

/
Oldalképek
Tartalom