Napi Hírek, 1930. december/1
1930-12-06 [0240]
§ S 2 e k s 2 á r d, december 6» A dombóvári római katolikus olvasókör pompás Szent Imre Ünnepélyt r^ndezettjMagyar Béla pápai kamarás megnyitó beszéde után Hipp Bözsi művészi szavalata következett, majd Hm Pinkovich Sándor re algimnáziumi tanár méltatta Szent Imre hitét ós rajongó hazaszeretetet. Vrblyancsics Ferenc ódája következett ezután, míg Kecskés Károly, az ünnepi szónok Szent Imre nemes erényeinek követésére buzdította az ifjúságot*'Az ünnepélyt Tóth Lajos szavalata után a Szózat fejezte be./MTI/ A/ § P á r is, december 6. /Magyar Távirati Irodt/A köztársaság; elnöke ma délelőtt tovább folytatta a kibontakozásra irányuló megbeszéléseket, A következő politikusok kaptak meghívást az elnökhöz: Hervey, a szenátus alelnöke, Painlevé, Sibille, Brunet, Chabrun es Guernnt, Valószínű, hogy e kihallgatások befejeztével az elnök már ma megadja a megbízatást az uj kormány megalakítására, A Paris Midi szerint az eddigi megbeszélések során már körülbelül tisztázódtak a következő pontok: 1. Franciaország külpolit ikájs nem változna tik és Briandnak a helyén kell maradnia. 2. A politikusok jóformán valamennyien hivei a koncentrációnak és a belügyi tároa betöltése sem okoz komolyabb gondot, ha a radikálisok csakugyan nem ragaszkodnak ehez a minisztériumhoz es beérik azzal, hogy semleges személyiségre bizzák a belügyeket. Poincaró sémi körülmények között sem vállalkozik kormányalakításra. Megjegyzik egyébként, hogy Poincaré a szenátusban Tardieure szavazott es nogy az alkotmányos szabályok kötelességévé teszik a köztársaság elnökének, hogy ahoz a többséghez forduljon,amely megbuktatta a kormányt. Bartnoun kivül, akinek általános felfogás szerint a legtöbb az esélve, ma délelőtt Albert, Sarraut. Laval, ^Jouvenel és Steeg neve is szóbakerült, Déltájban a parlament folyosóin azt beszélték, hogy az elnök elsősorban Poincarénsk ajánlja fel Tardieu örökét, . Másrészről nem bizonyos, hogy a válság már megoldható lesz a kormányalakításra szóló megbízatással, mert a kormány szakoly i öszszetétele majd sok gondot okoz. Körülbelül bizonyosra vehető azon ban, hofiv a kibontakozás nem tart olyan sokáig es nem jár olyan nehézségekkel, mint ahogy ^z első n^pon hitték, § H el y r e i g a z i t á s .Mai 18. kiadásunk utolsó hírében, amely s Kamaraszínház heti műsoráról szól, csütörtökön nem a Kenesztut, nanem a Krétakör szerepel,