Napi Hírek, 1930. november/2
1930-11-27 [0239]
B ó o s,novenber 27, /tlagyar Távirati. Iroda./ I páratoknak a válság megoldása ra irányuló tárgyalásai - nint a parlanentben hire jár * kedvezően haladnak előre, Sgyes deli lapok szerint, épugy nint a korából válságok alkalnával,Vorarlberg tartományi főnökét említik a szövet* segi kanoellári állás egyik jelöltjének. A tárcák elosztásánál a nen keresztényszooialista pártoko 1 a Schober-blokk, a nagynénetek és a Land» bund, valanint a Heinatblook egy-egy képviselője jön - hir szerinte tekintetbe» 5 S ¡5 e k s z á r d,novenber 27» Tolnavárnegye repülőgépe költ» ségeinek társadalmi uton valé összehozására hónapokkal ezelőtt nozgalon indult neg a vár ne gyeben. A várnegye területén lévő sportegyletek elhatároztak, hogy erre a célra sportversenyeket rendeznek. Vasárnap délután lesz a szekszárdi egyletek nérkőzóse, anely első ilvnenü verseny lesz a vámegyóben./toTI.r § S z e k s z á r d.novenber 27, Benoz János tolna tanásii lakos üzletébe kedden reggel befutott a kertekbe tévedt és onnan neg* kergetett íé^a, Az üzletben csak az inas volt bennJlnikor észrevette a ritka vendeget, nen vesztette el lélekjelentét, hanen rázárte az ajtót, őpedifi futott a gazdája után és jelentette aeki az esetet. Benoze János vadászi egyverrol nent be a boltba és agy onlőtte a rókát, anely volőszinüleg szárnyas peosenye utón szaglászott a faluban,/fffTI,/ /Gonfi leszerelési bizottság ülése.lüolytatás./ A iav slatnak technikai albizottság elé valé utalása -anely bizottság titkos ülosen tárgyal - azt a benyonást keltené, hogy a bizottság fel ennek a kérdésnek nyilvános ülésen valé negvittásátol, Massifíli francia delegátus neglehetSsen ingerülten azt válaszolta, hogy o a maga részéről az albizottság elé való utaláshoz ragaszkodik, Jan azonban gróf B rnstorff nyilvános tárgyalást kivan* neki /llassiglinak/ senni oka sincs arra. hogy ez ellen tiltakozzék. A bizottság erre elhatározta, hogy nvilt ülé/fean tárgyalja a javaslatot, Massigli technikai és jogi szenpont-jól röviden negindokolts a francia javaslatot, nire gróf Bernstorff a következőket mondotta: , , - A Javaslat hivatkozik e washingtoni és londoni szerződésekre os open ezort nen akarok senni megjegyzést tenni vole kapcsolatban. ms r oszt itt a bu ke szerződősekről van sz-0 anely éknek következtében ve» lünk szénben bizonyos jólisnert kötelezettségek állanak fenn. Ismeretes a bizottság előti, hogy ón nár 1927.ben ennél a javaslatnál általános tartózkodást tanúsítottan. Időközben 1929, tavaszán a leszerelési ne&. ej-ezos tervezetében oAlií nélkülözhetetlen dolgok nollőzését láttán. £? Hí £ on x*ui G * v A taI1 aegmondani a véleményemet teljes nortokbrn a bizottság többségének programjáról. - A nostani ülésezés lefolyása • negerősit engem abban.aogy akkori lépesen jogos volt. /Folytatása következik,/