Napi Hírek, 1930. november/1

1930-11-13 [0238]

§Domhóvár, november 13» Gróf Festetioji.-kisgyaláni f azdaságában teljesen leégett egy hatalmas ököristálló. X tUz ugy kelet­ezett, hogy az egyik ökör szarvával levert a gerendáról egy mécsest, amely az alom köze esett és pillanatok alat t lángba borította az egész istállót. Kát község tűzoltósága fáradozott a tüz oltásán. Az álla­^pka^ nagynehezen sikerült kimenteni, az istálló azonban porráégett. § A Budapesti Katolikus Tanári Sör november 17,-én. hétfőn délután hat órakor a kegyesrendi gimnázium elsőemeleti tanácstermében felolvasó ülést rendez. , amelyen Kari János dr. "A biológia a külföldi középiskolákban" cimen tart előadást./MTI/ ^Esztergom, november 13. Kom.rom-Esztergom vármegye közigazgatási bizottságának legutóbbi ttlásán ochmidt Sándor . dorogi bányaigazgató, szóvátette, hogy a községi jegyzők tul vannak halmozva munkával es a főjegyzők mellé nem adnak megfelelő jegyzősegédeket. A felelős munka Írnokokra van bizva, a jegyző pedig nem győzi a munkát. A községi jegyzői tanfolyamokra csak korlátolt számban vesznek fel je­lentkezőket, s ezért kevés ma már a képzett jegyző. A közigazgatási bi­zottság elhatározta, hogy ily értelemben felír a kormányhoz, es csatla­kozásra h ,.vja fel a láb törvényhatóságokat is./MTI/ § D o m b óv ár, november 13, A Dombóvártól mintegy 20 ki­lométernyire fekvő Sütvénypusztán tegnap délelőtt mintegy fél órán át tartó jégeső volt, Tiz percen át diónagys. gu jégdarabok hullottak, / MTI/ §Dombóvér. november 13, Hetényi Mihály regői lakos hátulról megtámadta ifjabb vitéz Dobos Jánost, akit több aásszurással igen súlyosan megsebesített. Ifjabb vitéz Dobost a szekszárdi kéházba szállították, Hetényi ellen megindult az eljárás. /MTI/ §Dombóvér, november 13. Bertók Mihály és hat társa ki­ment Molnár József döbrentei lakos borpincájábe, amelyet feltörtek. A pincében alaposan leitték magukat, maja a gazda valamennyi hordóját osapraverték és a bort kifolyatták. " fiz eljárás megindult ellenük./ITI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom