Napi Hírek, 1930. október/2
1930-10-24 [0237]
/Szegedi ünnepségek. V, folytatás./ /Tványi/ Az egyktri,katolikus magyar élet ^nagyszerű erőiekéinek feltárásával, a nult lélekemelő példáinak felidézésével egyházunk tagjait a hitélet ^fejlesztésére, a nult utánzására buzdítanánk. ... JL a másik két gondodat megvalósítása pedií* hitéletünket belterjesebbé tudná tenni, A hercegprímás most ezeket mondta: Igy hiszem,mindnyájunkat megkapott ez a nagyon ordeikes előadás, amely nemcsak emlméleti, hanem gyakorlati is volt. Jfelás köszönetét fejezte ki Iványi Béla professzornak magvas előadásáért. Az előadás konkrét gondolataira megjegyezte, hogy azokat a problémákat a magyar püspöki kar is többizben tárgyalta es a jövőben is foglalkozik vele és iparkodni fog azokat megvalósítani. Czapik Gyula dr, nagyváradi apátkanonok h magyar Möld hit-' eletének különleges gátjai es különleges segítségei olnf tartott előA hercegprímás köszönetet mondott az előadóknak vallásos és hazafias szellemtől áthatott beszédeikért, s mintegy összefoglalva a mai ülés tanulságait, kijelentette, hogy a mostani ülés megmutntta azt, bog a tudomány es a hit rumosak, hogy nincsenek egymással ellentmondásoa-n, hanem, ha a tudományt es a hitet is ugy értik, ahogy érteni kell, aklr.oxr azok mindig összhangban vannak egymással, mert mindkettőnek alkotója az Isten, A tudománynak a vallásosságot, a hitnek padig a tudományt kell támogatnia. Ebből a támogatásból az az eredmény származik az emberiség földi boldogságára, hegy egyszerre a jólétet is adja .Tudja jól, mint ahogy az előadásból is kicsendült, hogy borzasztó válságos időket él keresztül a magyar haza. Tudja jól, h:gy nyom.ruság van.Nekünk mindnyájunknak össze koll. fogni, hogy ezt a mizériát legalább pauperizmussá váltózKtassuk. 1 — /Folv tatása következik./ $ Pécs, október 24. A pécsi belvárosi plébánia november 6-át ól kezdődőiéi három napon át ünnepli fennállásának 150 éves jubileumát. November 7-en este ünnepélyes orgonahangverseny lesz, másnap reggel pedig Virág Ferenc pécsi megyéspüspök főpapi miset es szentbeszedet tart. Az . • orgonahangversenyt ós a másnapi ünnepségeket a rádió is közvetitaii fogja. ' /MTI/ § Pécs, október 24. Boda Lajos szavaji gazda Osarnóta község ^tarajban a kukoricaföldoken fogolyra vadászott s egyik lövésével.JfletlenUl megqflbpqitatte Borbély'Sándor csarnótai lakost. Borbélynak mindkét lababa több Sorit fSSdXTpóSai klinikára szállították és műtétet hajtottak rajta végre, Boda ellen megindult az öljarás./Mll/ — •—