Napi Hírek, 1930. október/2
1930-10-24 [0237]
^Szegedi ünnepségek. I. folytatás/ - Ugyancsak szeretettel köszöntötte József királyi herceget is, Muntyán István dr. Ítélőtáblai tanácselnök a szegedi egyházközségek ós hitbuzgalmi alakulatok nevében fejezte ki hódolatát a herceg* primás előtt* Serédi Jusztinián dr. az üdvözlésekre válaszolva a többi között ezeket mondta; -Tudom jól, hogy azok az ünnepségek,amelyek itt folynak, ezt s várost súlyos időkre emlékeztetik. Tudom jól, hogy azok sz idők,amelyeken most keresztülmegy ez a város és az egész ország, a város szempontjából szintén súlyos időknek tekintendők. De tudom aztis.hogy Szeged város munkásságával és Istenbe vétett bizalmával'nem csüggedett.amikor ötven évvel ezelőtt halomra dőlt. nem*csüggedett,'munkás kezével és Istenbe vetett bizalmával sokkal szebbet, nemesebbet, nagyobbat emelt, mint s régi város volt. Szent meggyőződésem és azért fogom holnap a szentmiseáldozatot^bemutatni.hogy ez a munkásság és az Istenbe vetett bizalom/ továbbra is megmarad és állandósul ebben a városban* A meggyőződéses vallásos érzületnek akar kifejezést adni e gyönyörűséges templomi katedrális. He ez sz ország összefog ós Istenbe vetik bizalmukat, akkor Szeged példájára Magyarország is szebben, nagyobban és erőseiében kerül ki^mint amilyen az összeomlás előtt volt. Ezt kívánom és erre kérem mindnyájuk imádságát és erre fogom adni áldásomat, c kwjjyfi jb) József királyi herceg rövid szavakban üdvözölte Szeged népét, (§TrTe l gye*ves háborúból ismer. Szeged fiainak ünnepe az ón ünnepem is - mondotta.- Holnapi első imám az lesz, hogy a magyarok jó Istene áldja meg mind a két kezével Szeged városát es adja,hogy mielőbb Magyarország feltámadásában nagy része legyen* Somogyi Szilveszter dr.polgármester ezután Ernszt Sándor dr,népjóléti minisztert köszöntötte, iz ünnepélyes fogadtatás: a Szózat hangjaival ért véget, /FoljGköv./ /V j N e w-Y o r^k,október 24. /Reuter./ Dr. Ayala, Paraguay volt elnöke és jelenlegi pénzügyminisztere összeszólalkozásba keveredett az Agrárbank egyik alkalmazottjával. Mindketten lövöldözni kezdtek. Ayala ellenfelet mogölto; ómaga / a hasfcjékon három lövést kapott. Most élet és halál közt Iobeg^PTIT/ P /L/ §L o n d o n, október 24. /Magyar Távirati Iroda./ Sao-Paulóben a,felkelők es kormánycsapatok között rövid harcok voltak, amelyek azzal végződtek, hogy a kormánypalotára kitűzték a fehérlobogót. Rio de Janeiroban a hadsereg QB a haditengerészet tisztjeinek bizottsága, amely az elnök lemondása óta irányítja az ügyeket, kiáltványban felszólította a polgárságot, hogy pártállásra való tekintet nélkül mozdítsa elő a béke ügyét; a felkolokot, valamint a kormánvosanatokát felhívják w az ellenségeskedések beszüntetésére; . fölszólítjaKa*különböző érdekképviseletieket, lepjenek érintkezésbe az ideiglenes kormánnyal az orság békéjének helyreállítása végett.