Napi Hírek, 1930. október/2

1930-10-22 [0237]

§ N £ g y k a n i z s a, október 22. Este 8 órakor lezárták mind a tizenegy körzetben a szavazást. A választóknak körülbelül cssk20 / o-a szavazott le. Tiz óra után hirdette ki Orle y György dr. választási .el­nök a választás eredmányét,amely szerint teljes egészében a községi párt listája győzött. A községi párt ugyanazzal a listával indultimint az első választás alkalmával.A megválasztottak között van Kallsy Tibor-or­szággyűlési képviselő, Ujváry Géza volt nemzetgyűlési képviselő st*. Megválasztottak 10 rendes és 5 póttagot. /MTI/ — » — § Debrecen, október 22. Klebelsberg Kun© gróf vallás - és köz­oktatásügyi miniszter a minap értesitette a polgármestert .hogy az egye­tem mellett ópitendő'120 ágyas internátus céljaira félmillió pengőt bocsát randelkozésre* A miniszter Györgyi Dénes műépítészt megbízta a részletes terv elkészitésével'és kijelentette, hogy a munkalatokat a legrövidebb időn belül kiirja; Az internátus épitésénél foglalkozhatni tudják azokat a munkásokat is, akik a-központi egyetem építkezésének befejezne után munka nélkül maradtak.-/MTI/ 4 % Debrecen, október 22. Kovács G er ^ly tiszaörvényi-haláezme ster a minap a Tiszából mammut:- ós ősbölény-csontokat fogott ki. A csontok közt van egy 61 om-es mammut-állkapocs,amelynek súlya 22 kg. » benne egy zápiog is található,amelynek hossza 25 cm, A leletben yan.még egy 8rcm. Hosszú lábszárcsónt. egy 35 cm, átmórőiü mammut-nyakcsigolya és egy ősbölényszarv. Kovács Gergely az értékes leletet a debreceni Déri­múzeumnak ajándékozta. /MTI/ —.— § íi belügyminiszter a tűzoltás ós mentes terén huszonöt éven át kifejtett érdemes tevékenység jutalmazására alakpitott diszórmet a koyétkezőknek adományozta: a Ganz-veggongyári önkéntes tűzoltóság kofelökűűc tartozó Erdély 1 Rezső, Lampl Mihály és Trethan Márton sza­ra szpe:rano snokoknak.es Gorzás István őrparancsnoknak, a kőszegi ön­kéntes tűzoltóság kötelekébe tartozó Csanits Károly, Flamisch Gusz­táv es Nóvák József szakaszparancsnokofemak, Zatsik János, Kappel Já­nos, Horváth í'átyas. Weisz Lőrinc, Hönichl József, Saphütl Mihály, Scheck Ignác, Deokelmann Alajos, Kopfer János, Pasner József és Poltl Magnus. őrparancsnokcknak, Pranosios József, Bruckner Károly és Hubsir János rajvezetőknek, Bruckner Paenc kürtösnek ós Maitz Károly tűz­oltónak, a kondorfái önkéntes tűzoltóság kötelékébe tartozó Dancses Imre őrparancsnoknak es a kenyerű önkéntes tűzoltóság közelékébe tartozó Czinder József szer tárosnak./MTI./ §mP é c s, október 22. A villányi csendőrség letartóztatta Gaz­dag Rozsa harmincnégy eves gepbizönányost, aki a budapesti /grár­Glőbus Gépkereskedelmi Vállalótól horiis váltókkal ésikötlevelekkel 3500 pengovol megkárcsitotta . A rovancselásnál mcgállapit ották,hogv" Gazdag Reaso hatvinrendbeli váltóhamisítást ős egy-rendbeli sikkaszt tast követett al.Gazdagot ma beszállítottak az ügyészség fogházába.fMT})

Next

/
Oldalképek
Tartalom