Napi Hírek, 1930. október/1
1930-10-13 [0236]
§ Pozsony, október 13./Magyar Távirati Iroda./ Az. . ünnepi hangulat ós a külső nyugalom nem tudták: elleplezni "iá saryk elnök pozsonyi látogatásának belső ürességét és mesterkélt voltát. A fogadtatásom úgyszólván kizárólag bevándorolj csoh és tót elemek, a szokolok, postatisztviselők, pénzügyőrök és hasonlék vettek részt. Csáváz alaposan alkalmazott kényszer hozta létre a magyarság és az egyéb régi lakosságfegyesületőinek közreműködését, amelyeknek léte a hatóságoktól függ. A hangversenyező nr>gy*r zeneegyesület vezetője a pozsonyi dóm orgonaaa, aki elvesztené . állásat, ha nem állna a hatóságok rendelkezésére. I magyar evezős egyesület, amely n dunai felvonuláson résztvett és amelyet aJL .' . t legmagyarabb egyesületének mondottak, súlyos harcot folytat fönmar^dásáért. De nem csak a magyarság, hanem a németség és a tótság is rendkivül akarata ellenére vesz részt az ünneplésben. Az egész ünnepség folyamán soha és seholsem lőhetett látni' tót népviseletet, holott ezt máskor minden nemzeti ünnepen látni. El is maradt az elnök látogatása a íót Orel szervezetben, miért is Masaryk elnök a. szokolokat sem látogathatta meg. Ka ^zután a cseheknél szült rossz vért. Jellemző továbbá, hogy . a pozsonyi dóm nevében mondott hódoló beszédet Steinacker Roland dr. mor^jil^a - •> ^ki ismert alldeutsch,ltelsőmagvaroszághoz^semmi köze sincs, ami annak jele, hogy a honi származású német lakosság közttit szónok nem volt előteremthető. Súlyosan elitólik, hogy az elnök fogadtatására a nedves hideg őszi idő ellenére az iskolás-gyermekeket is az utcára vezényelték} még a kormánypárti emigráns" A N*p ,? is hibának mondja, hogy "a köztársaság legnagyobb iskolamesterének "tiszteletére a kicsinvek egészségét próbára teszik.