Napi Hírek, 1930. október/1

1930-10-13 [0236]

§ Győr, október 13. Győr, Mosón és Pozsony ideiglenesen egyesitett vármegyék tisztviselői kara elhatározta, hogy a VIII, fi­ze ési osztálytól emelkedőén a fogalmazási kar tagjai önként fölajánl­ják fizetésük öt százalékét négy nőnapon át a vármegyei inságakciö­aiap megteremtésére. Az e tárgyban tartott értekezie oükön a vármegyei tisztviselők kifejezték azt a reményüket is, _ hogy ugyanakkor, ami­kor sz elismerten ro&szux dowáit vármegyei tisz viselők önként meg­hozzák ezt az áldozatot, pé-dájuk követésre talál a tehetősebb tár­sadalmi rétegek köréoen is. Kikötötték a tisztviselők, hogy a meg­ajánlott összegből csakis az eg; esitett vármegye Ínségeseit lehet tá­mogatni, /mi/ § G v ő r , október 13. A volt 19. győri háziezred bajtársi szövetsége-l^ente szoHses ezre^nnea-Tyét az idén november ?.-án tartja meg. A bajtársak délelőtt fél tizenegy orrkor gyülekeznek a gy^ri városháza előtt, ahonnan a Deák Ferenc-utcán t a szekes­e/vyhágbe vonulnak. Szentmise után u.j ö koszoruzzák a 19-es bajtársak emlékművét, majd délben fél egy órakor a Royal-szálió éttermében tartanak összejövetelt. Az ünnepélyre a 19-es bajtársakat, hozza­trrtezóikat és barátaikat ez uton is mogriga a rendezőség./Mil/ §Pozsony, október 13. /Magyar Távirati Iroda/ Masa­ryk elnököt ma délelőtt programm szerint Förster, Pozsony alpolgár­mestere beszédben üdvözli. Försteren kivül a Toldi Kör is fel;..:?* Litíst kapott a kormány részéről, hogy Masaryk elnököt üdvözölje. A kör alelnöke helyett a háznagy mondja el a csehszlovák hatóságokkal közösen megállapított beszédet. Pozsony város kulturális ügyosztálya felszólította a Toldi Kört, továbbá a magyar és németnyelven meg­jelenő lapokat, hogy az elnök pozsonyi tartózkodásának idejére házai­kat díszítsek fel és este világítsak ki. A Toldi Kör elnöksége egy­ben arra is felhívást kapott, hogy tagjai álljanak sorfalat az elnök bevonulási utjának egyik szakaszán és este adjanak szerenádot a Carlton-szálló előtt. Hir szerint a kör elnöksége ezt a felhívást megtagadta. Feltűnést kelt, hogy az ünnepségekre a pozsonyi magyar es nemei lapok szerkesztőit nem hívták meg, holott valamennyi lobbi ]ap#Le1%szT-ői és tudósítói is kaptak meghívást. A Carlton-szálló egyenruhás rendőrökkel, csendőrökkel ós katonákkal van megszállva. A szálló körül 200 detektív teljesít őrszolgálatot* Az elnöki lak­osztály előtti terraszon egy katonai különítmény foglal helyet. Sokat-beszelnek arról, hogy az elnök a . i körútja ixk alkalmával elkerülte a tót varosokat, amit a legutóbbi rózsahegyi incidensnek tulajdonítanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom