Napi Hírek, 1930. szeptember/2

1930-09-29 [0235]

/A székesfehérvári rrblógyilkossági bünpör tárgyalása. Folytatás./ A tanúvallomások során kiderült, hogy Huszár István jészivének esett áldozatául. 3gy Kis Gábor nevü társa ugyanis a vásári sátorban leitta magát, s mutogatta, hogy ^nennyi: pénze van, nire Huszár István odament hozzá és hogy el ne prédálja, negnaradt ezer pengőjét, elkérte tőle. Ezt látta meg Falusi es Huszár Istvánt leitatta, a vonatról le­késetté és megígérte,, hogy gyalogszerrel hazakisóri. útközben szőlőkaróval leütötte, kirabolta és borzalmas módon megcsonkította. Izgalmas jelenetek között folyt le Falusi Sándor feleségének kihallgatása, aki karján kilenchónapos gyermekével jelent nega tár­gyaláson. Ugyancsak csecsenővel a karján jelent neg a tárgyaláson a meggyilkolt Huszár István hitvestársa is, A tanúkihallgatások délután két éráig tartottak. Az orvosszak­értők elmondottá^"^ogy Falusi elmeállapotában rendellenes tüneteket nem tapasztaltak. Délután'huszonhárom tanút hallgatott ki a biróság. Sorra a biróság elé kerültek azok, akik a gyilkost a korcsmában együtt látták áldozatával. ' ' . ' í A tanuk kihallgatása hat óra után ért veget. Az iratok ismer­tetése során az^elnök megállapította, hogy Falusi büntetlen előéletű. Két bátyja van ós lind a kettő több esztendőt töltött börtönben. Az ügyész egyőrahosszat tartó vádbeszédben boncolta a gyilkos­ság mozzanatait és igyekezett bebizonyítani, hogy Falusi előre megfontold ta tettét,. Tóth Gyula védő a gyilkos igen alacsony műveltségére, iskolázat­lanvoltára mutatott á és azCigykezett bebizonyítani, hogy hirtelen tá­rna .t ötletben követte el tettét. A védő félkilenc őraktfrTejezte be be­szédét .JF biróság ekkor tanácskozásra vonult vissza ós néhánypercc:d ki­lenc óra előtt zsúfolt teremben kihirdette határozatát, anely szerint a törvényszék tanácskozásait nen tudta befejezni, s ezért az Ítéletet holnap délelőtt fél 12 órakor fogják kihirdetni. /1TI./ § G y ön k,szeptenber 29, Tolnanénedi vasútállomásától nintegy ezer néternyire a vasúti síneken fejnólküli teljesen összezúzott férfi­holt tes,tet találtak, A csendőrség megállapította, hogy a halott egy tolnanénedi huszonhároméves munkanélküli,aki előre' közölte barátaival,hogy öngyilkos lesz. A vonat az állomástól lej/ebb, mintegy ötszázmeternyire gázolta el és nagy darabon magával vonszolta a holttestet./MTI./

Next

/
Oldalképek
Tartalom