Napi Hírek, 1930. augusztus/2

1930-08-16 [0233]

_, . , § 0 s 1 ó , augusztus lF a Atudővéss elleni unió pénteki illésén Calmette tanár hosszabb beszédet mondott, Calmette kijelentette, hogy a végrehajtó bizottságnak azt a javaslatot tette, hogy semmiféle határoza­tot ne indítványozzanak. Az előadás és a hozzászólások, valanint a kongresz­szus résztvevőinek csaknem valamennyi közlése elég világosan tanúskodik a kísérletek kiterjesztésének szüksége és a BOB preparátum gyakorlati fel­használása mellett. Epén, ezért nem szükséges az, hogx az értekezlet határo­zatokat vagy kivánságokat fogadjon el. amelyeknek esetleg az lenne a színe­zetük, hogy veszélyeztetik a külömböző orvosi intézetek szabadságit* Calmette kijelentette ezután, hogy a maga részéről megelégszik azzal a kívánsággal, hogy a szérumot az egészségügyi hatóságok közvetlen felügyelete alatt csak korlátolt számú laboratórium allithassa elő és oszthassa szót ingyenesen* minden egyes országban* 3?r*nlich norvég dele^tus, aa értekezlet elnöke az értekez­let tagjainak nevében köszönetet mondott Dalmette tanár munkásságáért és annak a. reményének adott kifejezést, hogy Calmette tüdővé szel lenes működése sikerrel fog járni. § Róma, augusztus 16, /Stefani/Sincero biboros, a buda^» pesti Szent Imre-unnepségekre kiküldött pápai legátus péntek reggel nem­hivatalos minőségben Velencébe érkezett, ahol az egyházi hatóságok, vala­mint Magyarország velencei konzulja és alkonzulja fogadták, A bíboros azért szakitotta meg útját Velencében, hogy misét pontifikáljon Murano szigetén az előtt az oltár elfitt, amelyet Szent Imre nevelőjénelc sagredöi Szent Gellértnek emlékére emeltek, A mise után a biboros megáldotta a négy számban jgij^lent hivőket. Délután Sincero biboros folytatta útját Budapest felé* §Nagykanizsr t augusztus 16, Mr reggel 4 óra 57­perckor érkezett meg'Murakeresztúr trianoni határállomásra a trieszti gyorsvonat, amely XI. Pius pápa képviselő16t; Sincero Alajos bíborost GS kíséretet hozta r Szent Imre ünnepségekre, A határállomásra a gápai legátus fogadására Csóthi Góza apatglebánossrl az ólén a hivők, iskolásgyermekek és leventék nagyszámban érkeztek meg. A pápai és magyar himnusz hangjai mellett futott bo a vonat :z állomásra, Sin­cero biboros megjelent a magyar kormány áltrl rendelkezésére bocsátott termes kocsi ablakában és megáldotta a híveket, akik letérdelve fogadták a págai áldást. Pár percnyi tartózkodás után a vonat meg­indult az első ünnepélyes fogadtatás színhelye felé; Már reggel ot órakor zsúfolásig megtelt a nagykanizsai pályaudvar a perronon a pápai legátus üdvözlésére megjelent közönséggel. A'pályaudvart pápai x-»las2Ámagyar zászlókkal és délszaki növényekkel díszítették fel. —lJ^ym"ásutáai^g> érkeztek meg az egyházi és világi előkelőségek Rott Nandtr dr. megyéspüfök, Gyomörey György főispán. Thomka Ismn dr. vármegyei főjegyző, Kratky Istvái. ar, polgármester- Ktufmonjí Lajos dr; városi fő jegyző,'Juhász György mrj a n agykanizsai hatodik gyalogezred, Beek Emil őrnagy, a'nagykanizsai/nagy" / tüzéralosztály, dr. Mátyás Samu rendőrkapitány, a nagykanizsai államrendőrség képviseletében, /Folytatása következik/ ORSZÁGOS LB^....

Next

/
Oldalképek
Tartalom