Napi Hírek, 1930. augusztus/1

1930-08-13 [0232]

/-/ § Prága ,augusztus 13.A Prager Presse jelentése szerint a helyzet a maehrischostraui bérkifizetési konfliktusban újra aggasztóan ki élesedett. A vállalkozók ugyanis tekintet nélkül a bányakapitaarság döntésére, ragaszkodnak ahhoz, hogy bérfizetés ne tizennégy naponkent, mint eddig hanem havonként legyen. A báwamunkások képviselete a bányakapitányságnál tiltakozott a munkaadók szándóka ellen és ha ennek foganatja nem lesz,vasárnapra tömeggyűléseket hiv majd össze. Attól . lehet tartani, hogy ezeknek az ellentéteknek nyomán sztrájk támad. ft*Tl) 4 • . § B f e 1 s r á d ; augusztus 13. /Magyar Távirati Iroda/ Zág­rábból jelentik; Az eucharisztikus kongresszusra tegnap érkezett meg az első delegáció, még pedig Csehországból. A delegáció vezetője Hamaj egyetemi tanár és a tagok között van Matausek, a'csehszlovák orelisták titkára. A tótok külön delegációval jelennek meg. Vezetőjük Zamical, az olmützi püspök helyettese lesz. Ezzel a delegációval érkezik Jantausch nagyszombati püspök. Érkezik még csekélyszámu francia csoport egy fran-, cia képviselő vezetése alatt, ezenkívül svájciak, néhány hollandi és az Erdős-Kárpátokból egy görögkatolikus küldöttség, amelynek vezetője Gojdicg püspök. Zágrábba még lengyel zarándoklatot is varnak. •,«•*» S § Paris, augusztus 13,/Havas./ Rigából jelentik, hogy Stalingradból / Baricin/ 30 amerikai villanyszerelőt kiutasítottak, mert vonakodtak egy néger munkással ajsztalhoz ülni./MTI/ S § Hyóres, augusztus 13./Havas./ A 35 francia lógi ezred egyik repü­lőgépe gyakorlatozás közben lezuhant. A pilia ós egy altiszt könnyebbon meg­sebesült ./MTI/ @ S § .Villát o u b 1 a x. augusztus 13./Havas./ Girier ós Woiss pilo­. . . /S^ 1 ^ ^mrégen Parisból Bukarestbe egyházamban repültek 8 óra alatt légi utjukról visszatórtek. /MTI/ «• . mm • mm $ s , gai t T g ue.u tin. augusztus 13./Hewas,/ 4500 mu-kás az utóbbi napok­ban mu^abarallt7Xm3g sztrájkoló 'junikások - akiknek száma összesen 1500 ­elhatároztak hpgy holnap felhagynak a sztrájkkal. A . "** múlások a kommunistáikat okoljam sztrájkmozgalom sikertelensége ért. /MTI/ s . §. s . V* S,h a j. augusztus 13/Havas./ Dumont apostoli vikárius három misszionárius es nyolc pap kíséretében a kommunisták elől'menekülve elhagy­ta szókhelyet és Kantonba mej& .. A vikárius koadjutora, valamint nyolc • misszionárius - mindnyajaii amerikai állampolgárok - Kiang-Csungban maradtak. Sanghajban nagyon aggódnak sorsuk miatt7MTI/ _

Next

/
Oldalképek
Tartalom