Napi Hírek, 1930. július/2
1930-07-19 [0231]
§ Szeptember 7,-én nyilik meg Budapesten a Hl, nemzetközi t ópitészkongresszus, amellyel kapcsolatban négy világrész 23 állam építészei jelennek meg a magyar fővárosban, A kongresszus előkészítő munkálatai a befejezéshez közelednek és a. végre hajtó>bizo ;tság kidolgozta már a részletes programmot is. A kormányzói kabinet- irodából érkezett leirat szerint Horthy Miklós Magyarország kormányzója, szeptember 8.-án, délután Öt órakor a gödöllői kastélyban kihallgatáson fogadja a kongresszus vezetőségét és ez alkalommal a külföldi és a magyar.kongresszusi vezetők fognak tisztelegni Magyarország kormányzója előtt. A IV. Károly király Tihanyi Országos Emlékbizottság augusztus 10.-én Tihanyban Istenben boldogult IV. karoly k"rály emléKére rendezendő ünnepély sorrendje a következő lesz: 10 óra 30 perckor: A vendégek fogadása. Bevonulás az apátsági templomba rövid ájtatosságra, amely után 11 órakor: kivonulás a ká.vár.a helyére, ahol Zemplén, Nógrád; Hont, Borsod-Gömör és Kishont, Baranya, Vas és Sopron vármegyék, valamint Sopron sz.kir. város közönsége által adományozott kálvária állomások áldásban részesülnek. Itt a törvényhatós^ok képviselői rövid beszéd és az alapitolevól k-sóretéoen átadják az nllo7 másokat a tihanyi apátságnak. Innen a körmenet a felállított tábori oltárhoz vonul a szabad eg alatt tartandó főpapi misére, melyet dr. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök celebrál, ünnepi beszédet tart dr. ' . Czettier Jenő a ' i /'alelnöke, aki beszédében megemlé.kezik Istenben boldogult I."Ferenc József születésének századik év-fordulójáról is. Ezután lesz a IV. Károly király tihanyi tartózkodását megörökítő emléktábla megkoszorúzása, amely alatt gróf Zichy Aladár v.b.t.t. beszédet mond. A nagyközönség 50-50 tagu csoportokban megtekinti a királyszobát , ahol az emlékiveket aláírja, azután a tepmlom falába illesztett hősi emléktábla megkoszorúzása -következik, ahol a Szent Benedek rend egyik tagja imát mond. Végül diszfelvonulás lesz a monostori park kapujánál a jelenlevő egyházi és világi meltós&ok előtt. - Mindennemű felvilágosítással szolgál a bizottság tiókarsíga Budapest, IV. Vámház-körut 2. Telefon 844-lÍ. ahol a hat napra érvényes 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosító igazolványok is beszerezhetők.