Napi Hírek, 1930. július/1

1930-07-15 [0230]

§ A Magyar Távirati Iroda j_ lenti: Az egyik reggeli lapban hosszabb közlemény foglalkozott a csendőrségi és rendőrség, építkezésekkel s a közlemény arról is emlitést tett, hogy az építkezéseknél sokat szere­pelt egyik műépítész a belügyminisztertől magánmunkát is kapott, mert ő végezte a belügyminiszter Dobrente i-tér 3 szam alatt lévő palotájának - amelyet csak nemrég adott el a belügyminiszter - renoválását. Illetékes helyen kijelentették, hogy a belügyminisztérium a fcntemlitett közleményben foglaltakra, minthogy a büntetőbiróság előtt fo­lyamatban levő ügyrő^ ven szó, nyilatkozni hem kivan, ellenben meg kell ­ho^y állapitsa, nogy a belügyminiszternek som Döbreiitoi-tér 3 . szám alatt, sem másutt palotája nincs, soha nem is volt s ennek következtében a közle­ménynek erre vonatkozó részei nem felelnek meg a valóságnak* §Székesfehérvér, julius 35, Ma délelőtt 10 órakor Széchenyi Viktor gróf főispán megjelent a városházán, fölmutatta a belügyminiszter távirati rendelkezését, amely szerint dr. Zavaros Aladár polgármester ás Vargha Elemér műszaki főxanácsos ellen különböző közmunkák eskp2sz^állitások köftü. elkövetett súlyos visszaélések gyanúja miatt a fe­f yclmi eljárást elrendelte és a nevezetteket állásuktól Ielfüggesztette, fegyelmi eljárás lefolytatására . a főispán külön Írásbeli u-« tasitast kapott. Vizsgálóbiztosul dr. Vojnits"Ferenc bajai polgármestert jelölték ki. A felfüggesztett polgármester hivatalét dr* Ositáry G . Emil városi főjegyző, a műszaki tanácsos hivatalát pedig Szatmáry- Sándo* műsza­ki tanácsos vette át. A főispán 17.-én délután fél négyre a kisgyijlé&t "ös^~ szehivta, amely utén_»endkivüli közgyűlést tartanak.^Tv// 1) jN e w I o r k , iulius 15. A NowYork H, rald- Tribüné sz ­nes riportot "kozol a newyorki Szent I.tvan-templom harangszent éléséről" hangsúlyozva, hog^ ennek a cenemóniának Amerikában isme rétien, magyar külső­segei vannak . A tudósi tás megemlíti, hogy a harangszenteleskora.dr2fre.tz püspök mondott beszédet, „- « J A cikk végül leírja az Amerikában szakáét idősebb magyar nemzedékbe z tartozó magyarok ruházatát és külseiét rámutatva, hogy az Amerikában született fiatalabb magyar nemzedék már szem­mel láthatólag elamerikasodik .• külsejében^. „ nyelvében. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom