Napi Hírek, 1930. július/1
1930-07-06 [0230]
Hiszen négyszáz éven keresatui német orientációban voltunk, nost viszszanyortük függetlenaégüfeket, nem vagyunk hozzálánoolva safrilMb. Mi igenis érintkezhet keresünk és kell keresnünk nemzeti erdekeink céljából az összes nagy nyugat* nemzeteknél, mert ha ezt nem tesszük.kiszolgáltat jux nemzetünket annak,hogy kulturális téren saját zsírjában fullad meg, vagy hogy megint egyoldalú orientációba kerül. Aki a nemzet jövőjét tőkinti, elsősorban oki gondoskodni akar arról,hogy ebben az országban olyan ifjúság nöjjőn fel, amely a maga f kötelezettségét teljesíteni tudja/ és amely erre a kötelezettségre rá van nevelwe ce a műveltség összes eszközeivel bir, ezt a lépést elitélni nom fogja* Azt mondják,hogy a takarékossági szempontokat nem vesszük figyelembe. Elég rámutatnom arra,hogy épan az utolsó évben csökkentettük a költségvetést 3° millióval, és amikor bejelentettük ezt a H áz előtt oz nom jelentett akkor semmit, akkor egyszerűen kijelentették,hogy ez talán hom is takarékosság^ hanem más körülményeknok a kifolyása. Hát én újból bejelentem hogy a jdvo évben is kötelességünk csökkenteni a magyar költségvelccst^ nem azon a, réven, ^hogy hasznos intézményeket szüntessünk be, cs mindenkinek találós játékképen oda dobjunk valamilyen intézményt, amelyet óp« ő nem tart megfelelőnek. Nekünk elsősorban a hivatalos apparátu*, a bürokráciát kell csokkontenfcak, az adminisztráció reformja a törvénykezés reformja, az egyszerűsítés szempontjainak figyelembe vételével , Azt mondják,hogy az ipari túltengés, az ipari -vámvédelemnek a túltengése okozója a krízisnek. Már rámutattam arramh gy a háború óta az egész világon vámvédelmi irányzat vette kezdetét,amely vámvédelmi irányzat fokozottabb tendenoiát mutat az utóbbi időkben is. Hiszen csak most olvastuk azokat a vám emeléseket, amelyeket az Egyesült államok léptettek életbe s amelyekkel szemben az európai államoknak vódokezniök kell. Ebben a tekintetben mi nem maradhattunk olszigelelten• Lehetetlenség lett volna, hogy akkor amikor mindenütt emelik a vámokat, Magyarország csökkenti azokat. Ezzol nem a mezőgazdaságot szolgáltuk volna, hanem meglévő iparunk^tönkretételét • Itt tehát mást kell. > tonnünk. Ki kell keresnünk a vámvédelem terén azokat az egyes pontokat és azokat a tarifális tételeket, amelyeknek csökkentésével a mezőgazdaság hasznára válhatunk, anélkül, hogy lényeges ipari érdekeket érintenénk. Amikor azonban a mezőgazdaság védelme érdekében csökkentjük ezeket a tételeket, az iparnak más téren kell kompenzációt adnunk. Még pedig egy szerveB ipari törvény, . ipar pártolás! törvény révén, amely már készen van a amelyet az ősszel a Képviselőháznak befogunk nyújtani. / folytatása következik./