Napi Hírek, 1930. június/1

1930-06-10 [0228]

B é o s . június 10, A pünkösdi ünnepek haláleseteinek száma még öttel emelkedett. A Dunába még két ember, a Thayaba pedig egy ember fürdés közben belefulladt. * két súlyos moterkenékpárszerenosét­íenség is történt, mely ndt.ugyancsak két emberélet esett áldozatni, /MTI/ ~ m ~Wf) 0 r á o , június 10. /Bécsi Távirati Iroda/ A vasár napról hétfőre virradó éjjel az egyik keresztényszocialista pérttitkáreag he* lyiségében bet«riok jártak. A betörök feltörtek minden lezárt iróasz­talt es szekrényt, Ügylátszik, tisztán politikai betörésről van szó, ami kiderül abból is, hogy az egyik Íróasztalban levő pénzhez hozzá sem nyúltak és nem lopták el a sok értékes fcrégépet sem. Arra sera tete­tek kísérletet, hogy a vas pénzszekrényt feltörjék, amelyben nagyőri pénzösszegek voltán, A tettesek csak iratok után kutattak, amelyek közül sokat elloptak. így ellopták a választási okmányokat, továbbá több jegyzőkönyvet. A nyomozás a tolvajok kézrekeritése érdekében meg­indult. /MTI/ Salzburg, június 10, Walter Brune vezetésébe! és rendezésében augusztus 14,, 19., 24. és 31.-ón uj betanulásban adják el6 Donizetti Bon Pasquale cimü operáját a következő szereposztással: Don Pasouale - Mayr Richárd, Korina - Ivogün Mária, Malatesta. m Hammes Károly, Tirnesto - Hauss Károly, jegyző - ladin Viktor, Az előadáson a bécsj. állami opera kórusa és a becsi filharmonikusok zenekara működik közre. Az uj díszleteket Strnad O&skár tervezi. /MTI/ r §Nykjöbing /Falster-szigetek/. június 10. Vasár­napra virradó éjjel a Lütken-Prigast & Co. gytifagyárában hatalmas'tűz­vész pusztított. A cég faraktára és irodaépülete téliesen leégett. Mire a tűzoltóság megérkezett, a tüz átterjedt egy szomszédos gapenr akt arra, i/A) ' . lakói ijedten menekültek házaikból az utcára, A tűzoltóság kez­detben teljesen tehetetlen volt a dühöngő tűzzel szemben* A ttti 24 órán át egyre növekvő erővel pusztított. Hajnal felé a lángok átcsaptak a Bán , • * ««. Sehánygyár raktárépületére is. majd belekaptak a LanggadeK levő nagy áruhazakba. A kár több millió korona. A. tüz okát még eddig nem tudták megáll api tani. a faraktár istállójában azon­ban, ahol a tüz kitört egy alvó csavargót találtak, akit csak az utolsó pillanatban tudtak megmenteni. Valószínű, hogy a nagy tüz ennek az embernek a vigyázatlansága . miatt tört KI. /MTI/ \tm — m — r §0sikágó, június 10, Az a.lap, amelynél a tteggyilkolt újságíró dolgozott, .. 30,000 dollár auláimét tűzött ki annak, aki a gyilkos npméra vezet, A meggyilkolt uis^girő rendőri riportere volt a lapnak és több cikked irt a csikágói bacditók ellen. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom