Napi Hírek, 1930. május/2
1930-05-29 [0227]
| S z e g e d,nájus 29, Áldozócsütörtökön delelőtt tartotta a Ferenc József tudományegyetem évzáró ünnepségét. A Hiszekegy eléneklése után Győrffy István dr.' rector riagniflkus udfözölte a megjelenteket y . ,— köztük vitéz Haász Aladár dr* miniszteri tanácsost, a kulíuszminis-zter kébvts£Ló*jét ós a helyi hatóságokat- A z ün-nepség. megnyitása utan fáikérte Geley József dr; egyetemi tanárt "* nemiség problénája^cimü előadásának megtartására. A nagy tetszéssel fogadott előadás után az, egvos karok dékánjai ismertették a pályadijakat nyert hallgatók névsorát, majd Györffy István dr. rektor kiosztotta közötttok a jutalmakat- Aii óvzáróünncpség a Himnusz el éneklés ével ért véget.ATI./ § S z e g o d,majus 29. Ma delelőtt 10 órakor a kálvinista kör ünnepólvt rendezett annak emlékére, hogy n törvényhozás ötven ,evvel ozelőtt a hullámsírjából felépült Szegedhez"kapcsolta Újszegedet és ezzel megalapozta Nagyszegedet. Az ünnepélv tulajdonkópen református istentisztelet volt, amolyan Szeged varos előkelő társadalma, a világi és katonai hatóságok vezetői, az egyes vallásfelekezetek képviselői, a szomszédos ogvhlzközsegok vezetői, a testületek es int zmenyek kiküldöttei jelentek meg. Bakó László lelkész magasröptű imája utan Horsanyi Pal békésbanati ospores mély hazaszeretettől izzó beszedet tartott. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért végot-/MTI./ {Szege d,május 29. A szegedi kereskedelmi ós iparkamara, e szegedi ipartestület y ós a szegedi kereskedők szövetsége közös mozgalmat indított abból a célból, hogy a vasúti félárui egyek kiadását a lehetőségig csökkentsék, mert a zegedi kereskedőket károsan érintik,ezok az u/tazasi kedvezmények és elvonják tőlük a N szegedi vásárlóközönségetA Szent Imre-év ünnepségeivel kapcsolatban adott háromhónaDOS utazási kedvezményt is sérelmezik most a helybeli k reskodők és memorandumban kerik a kereskedelmi minisztert, vegye revizió alá ezt az intézkedést ./MTI./ § S z e g e d,máius 29,A mult év nyarán Jugoszláviából átjött cigánybandak a. környéken lévő telepeket több mint két heten át állandó rettegésben tartották, á banda a tiszai füzesekben ütötte fel tanyáját es innen indult rablóhadjárataira.. Különösen r környékbeli gyártelepek irodahelyiségeit rohantak meg, az ó;.eli őröket leütöttük, majd ki rrbolták a helyiségeket. Hosszas nyomozás után ^tudták csak a cigányokat kózrokeriteni.A szegedi törvényszék annak idején hat vádlott közül' Lakatos Ferencet .ötévi, Nikolits Jánost nyolcévi/ Kakát os Borbálát pedig háromhónapi fogházzal sújtott. / fegyházzal , / Ezegre vonatkozóan a törvényszék/jogerős volt.A másict három vádló ttr a,vonctkozóon hoztt törvényszéki ítélet felebcezés folytán a tábla ele került.* A tábla Kolompár Istvánt tizenkétévi fegyházra, Bafxai Boferas Józsefet tizenogyóvi fegyházra ós Kolompár Jánost tizevi fegyházra itolte. Am./ /Ítelete