Napi Hírek, 1930. március/2

1930-03-19 [0223]

§ V á c r ó 1 jelentik: Rusztek Lajos dr. a váci fegyintézet vezet je-minden alkalmat megragad, hogy a fegySncek lelki életét nemesit se. Legutóbb nemzeti ünnepet rendezett amely­nek szereplői mind fegyencek voltak. Délelőtt 10 órakor a Fegy­intézet belső udvarán állott fel a negyventagu fegyencdalára a anely eg7 T fegyenc karnagy vezetése alatt igen szépen­adott elő alkalmi énekeké a Hiszekegyét, a Szeretjt Himnuszát, a Nem, Nem Soha és a Reményhez cimü dalt, valamintk két magyar népdalt. Az egyik fe­gyenc hegedűszólót játszott harmonium-kiséret mellett, egy másik pedig Ernőd Tamás "Magyar]' cimü költeményét szavalta, A har- ' madiKfegyenc egyik társának fohász cimü hazafias versét szavalta el; A fegyencek az udvarra néző ablakokból hallgatták végig az ünnepélyt, A Eeenatő ünnepségen a fegyintézet tiszti,aktátd ős őrszemélyzetén kivül kis meghívott közönség, a város kiküldöttei, a-katonaság, a rendőrség és a helyi sajtó képviselői vettek részt./MTl/ § A Gróf Apponyi Albert Peliklinika Izabella kir.'her­cegnő és Anna kir. hercegnő védnöksége alatt április 3,-tól 14.-ig bezárólag a székesfővárosi Vigadó összes termeiben nagy húsvéti ki­allit ást rend ez . A kiállítás keretében magyar művészek és iparmű­vészek al kotá sa i, val am int husvé t i aj ándé kokra a lkai ma s t árgyak kerülnek eladásra. A re :d ez ős ég gondoskodik arról, hogy délutánként a tea keretében különböző szórakozást nyújtson a nagyközönségnek, úgymint divatrevü , gyermekdélután, hangverseny./MTI/ § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Gró" Buthlen ... István miniszterelnök Kisfaludy-Strobl Zsigmond szobrászművészhez abból .az rl kálómból, hogy a kormányzó által alapitolt hadiemlékérem mintáját minden tiszteletdíj nélkül készítette el, a következő le­velet intézte: Méltóságos Uram! Méltóságod felkérésemre szíves volt a kormányzó ur őfőméltósága által alapított hadi emlékérem min­ta ját minden tiszteletdíj nélkül elkészíteni. Fogadja Méltóságod kiváló művészi munkájáért és hazafias áldozatkészségének ez ujabb megnyilatkozásáért őszinte köszönetemet. Méltóságod igaz tisztelő hive: Bethlenek* „ Q ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom