Napi Hírek, 1930. március/1

1930-03-13 [0222]

§ A M # Kir. Madártani Intézet a kisbalatoni kócsagőr jelen ­tése alapján közli, hogy a Kis-Balatonra megérkeztek az első kócsagok. Március ö r-án látta az or az első két darabot, mig 7.-én és 8.-án egy-egy öttagú csapatot figyelj i*eg. Hogy hol töltik a kis-balatoni kócsagok a te­let. arrSnezve elég számos adat jutott eddig az intézet tudomása,ra. Amikor a kies agyállomány az állandó őriztetés ellenéra is 1926~.ban a régebbi 26 párról lezuhant 10 pár, akkor arra kellett gondolni, hogy az átvonulási területeken és a téli szállásokban történik oly nagymértékű pusz titás, a-* maly az állományt állandóan csökkenti. Az eredmény valóban lesújtó volt. Az 1927-ben és 1928-ban gyűrűzött 57 kócsagfióka közül eddig már 25-nek az elpusztulásáról érkezett híradás. Az elpusztultak közül 6 darab Olasz­országban, 2 Boszniában, 1 Albániában, 3 pedig Görögországban került kézre. Az utolsó híradás szerint 1930, január 30,-án-lőttek egy példányt Athén­ben, A kócsag a déli népeknél nem védett madár. Ezt a körülményt az inté­zet az ezidei amsszterdami nemzetközi madárvédelmi kongresszuson szóvá­teszi. Ezzel kaposolatban a Mádártani Intézet felkéri a közönsé- • get, hogy az esetleg: kézrekerülő'gyűrűs madarakról az intézetet értesitse. A kisebb gyűrűk.felirata "Ornithi Budapest" és a gyürüszám, mig a legna­gyobb gyűrűkre is csak a " M.kir, Ornith.-Budapest"Hungária" fer rá az olvashatóság, veszélyeztetése nélkül. / MTI/ , , , , . ?, é C s, március 13. /B écsi Távirati Iroda/ A pártve­zérek ertekezletén ma megvitattak a nemzeti tanács tegnapi-ülésenek vé­gen történt eseményeket amikor, mint ismeretes, a legközelebbi ülés i­dopontja körül támadt küzdelmes szavazás során a szociáldemokraták kivo-" nultak. Minthogy a partok egyöntetű állásfoglalása t nem lőhetett elérni, hívják össfe ffiflí} javaslatára a Pártvezéreket ujabb értekezletre ~4 — *-t —. eir . ofoni f , £.­L i° ? 6 1 Jelentik: Dr, Jacobson'a chikágói rtil « o.ín^fíÍ je í ente ^ te > ^ogy k ét évig tartó kisérletezés után slke­íatíálJH A^I'YF** az 1Z0I ?, es idegrendszerre gyakorolt visszahatását megmernie es villamos energiában kiszámitania. Reméli, hogy ily módon • n EáT : i'r^f^? rul i, a adóiatokat kifejező,testi reakcíókarlefényképezni. 4ÜSE X Ít pitotta *xí 0 Sy a reakcióknak ellenértéke villamos energiában kifé­rik, ^iH* 1 * íesz í ho ® legalább kétmillió ember koncentrált egy­fázisú gondolkodására volna szükség oly villamosenergia fejlesztéséhei amely egy gyengébb villamos-lámpát meggyujthaS! /Sfl/ Ie ^ eszteS8ílez » § Pro domo. A földmivelésügyi minisztérium vet és jelentésé holnap, pénteken, délelőtt 11 órakor átvehető a földmivelpsngvi mi­nisztérium hirszolgálati osztályánál. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom