Napi Hírek, 1930. március/1
1930-03-05 [0222]
§ S z a r v a s, március 5. A kormányzó megválasztásának tizedik évfordulóját Szarvas polgársága is le Ize se n ünnepelte _ meg. ünnepély'ünnepélyt követett és mindenütt nagyszámú közönség jelent meg. Pénteken délután a protestáns nőszövetség tartott ünnepi di szközgyülést. A közgyűlés alapítványt tett Horthy Miklós nevével és táviratban üdvözölte a kormányzót. Szombaton délelőtt a katolikus és az evangélikus templomban hálaadó istentisztelet volt; majd a község képviselőtestülete tartott diszközgyülé st, amelyen dr. Schauer Gábor járási fősaolgabiró mondotta az ünnepi beszédet. A közgyűlés egyhangú lelkesedéssel utat nevezett el-a kormányzóról. A közgyűlésen minden egyesület képviseltette magát. Este a leventéegvesü let zászló s-l amoiono s felvonulást fendezett a hősi szoborhoz, ahol egyik levente oktató mondót tfb eszedet. A Gazdakörben nagyszabású ünnepi e-Ioadás volt, amelyet'Kálláyné-Ju-' hász Ilonka tánctanárnő rendezett. Az előadás előtt dr. Zarinváry Szilárd királyi járásbiró mondott beszédet, majd a ze ne kar jól sikerült zeneszámokat adott elő. Szavalatok, szinmü szerepeltek még a műsoron. Vasárnap délután a polgári iskolában református isten- * -tisztelet volt. Ugyancsak vasárnap délután partot ták meg a nemzeti hadsereg tizév előtti . Szarvasra való bevonulásának ünnepélyét , amelyet a polgári kör rendezett. Este a polgári kör társasvacsorát rendezett, amelyen számos köszöntő hangzott el./MTI/ _ § : : N e w y o r k, március 5. A georgiai Atlantában • tüz pusztított el egy repülő gép-hang árt a benne levő 20 repülőgéppel együtt. A'tüz kitörése után rohamosan t erjedt tova mert a telefon elromlott, s igy a tűzoltóságot csak elkésve tudták értés'teni. Az • oltási munkálatokat megnehezítette a vízhiány is./MTI/ §Debrecen, március 5. A földmivelésf. kormányzat az arató munka nélkül maradt gazdasági munkások és törpe birtokosok kenyérszükségletének biztosítása céljából 59.000 mázsa kenyérmagvat vásárolt amelyet a f agykársujtot t vidéken oszt ki a gazdasági munkások és 10 holdon aluli birtokosok részére. Hajduv ármegyeben az összeírás már befejeződött, s a kiosztás pár'napon belül a vármegye összes városaiban ás községeiben megkezdődik./MTI/ 9 §Debrecen, március 5. A keddi debreceni lóvásárban gö:rög lóvásár ló bizottság' jelent meg, amely a görög hadsereg részére vásárol. A gazdák igen sok jóminőségü lovat hajtottak a bizottság _ elé azonban a görögök alacsony árakat fizettek és igy eladás igen * kevés történt./MTl/ § D e b r e cen, március 5. Az alakulóban levő debreceni daloskerület vezetősége az elnöki tisztség elvállalására dr. Vásáry István polgármestert kérte fel, aki a tisztséget el is fogadta.