Napi Hírek, 1930. március/1
1930-03-04 [0222]
§ § A bolgár vasutak és kikötök vezérigazgatóság-' durrji folvanszolgálatának szükségletére egy vagy két használt kis vontatóhajó beszerzésére március 24-ére a ruszcsuki adóügyi hivatal helyisegebe verscnvtárgyalást tűzött ki. Az érték körülbelül egymillió leva; a versenytárgyalás résztvevői kötelesek a pályázattal egyidejűleg tízezer lova bankgaranciát adni. h pálvázati feltételek és cg^eb versenvtárgyalási iratok Szófiában a kikötői és hsfldzási igazgat óságnál /Preszlav-utca 2./, vglamint s ruszosuki kikötőben megtekinthetők./'"Ti ./ §-$ Bukar 3 s t, MríJÍü s" 4 ^fóbjekti vitásom bizonyítására megemlítem, hogy Bakker asszonnyal ismertettem azt a haladást is^amelyeá: a mostani kormány alatt tapasztaltunk. Brandsch Rudolf ez ügyben a következő nyilatkozatot tette: A2 Orient-Kadiö tudósításához és Bakker asszony jelentés ének tartalmához, amelyet nem ismerek, s amelyre Románia dele gát úsaj Stoica ur ismert temperamentumával válaszolt, nem foglalhatok állást. Azt azonban le kell szögeznem, hogy hallatlan eljárás egy hivatalos távirati ügynökség részéről,hogy egy tudósítással' egyidejűleg szemérmetlen denunciálást es könnyelmű rágalmazást is elkövet,amikor névszerint megemlít három romániai kisebbségi politikust, mint akik Bakker asszonyt hamisan informálták. Ez ellen a le gerelyesebben tiltakozom. Az Orient-^cdiónak legalább annyit tellene tudnia,hogy én azok közé a politikusok közé tartozom, akik négyszemközt sem informál** nak máskéntfmint a nagy nyilvánosság előtt. Részemről mindössze annyi törtónt, hogy Bakker asszonyt Bukarestben én fogadtam és ottani tartózkodása ide jén kisértem. De Bukarestben Bakker több előkelő román személyiséggél fi érintkezett. Többek közt részt vé*tt _ Cosma Lucia asszony zeneeste* Iyén.amelyen Stoica^a brüsszeli román szónok és az Orient-Radio vezetőig js jelen volt. Sőt mi több,én jártam ki Bakter asszony számára hosszabb audienciákat Maajiu miniszterelnöknél és Vajda belügyminiszternél. Bakker asszonynak tehát bőven'volt alkalma arra hogy minden kűrben informálódjék} még kormánykörökben is. Mindezek után azt kell hiniem,,hogy az OrientRadio kevesebbet törődik az igazsággal, mint inkább arra_törekszik,hogy a kisebbségi kérdésben állandó kellemetlen légkör uralkodjék', ami azonban ; oly ügynökség részérői,amely hivatalosnak nevezi magát, legalább is kiiidsan hat. §-§ B u k a r e s t,. március 4. Az udvar he ly megyei ügyészség Abrudbányai Ede magyarpárti képviselő mentelmi Tógának felfüggesztését kérte : _az igaz ságügyminiszterium közvetítésével a parlamentből, még pedig lázítás címén. 4ugy háttere az hogy Abtjrudbanyai a mult év őszem udvarhelymegyében partszervező körúton volt és Homorodszentmártónban tartott beszédében megállapi totta.hogy a magyar^ párt nincs megelégedve a Maniu-kormáqr működésével,anely például a Békás községbeli legeloügyben semmiféle erélyt sem tanúsított, haiem tárgyalásba bocsátkozott a forradalmi álláspontra helyezkedő Békási románokkal,akik erőszakkal elvették a maguk számára a csíki székelyek legelőjét. Abrudbányai e szavainál egyik jelenlevő csendőr felszólott hozzá az emelvényre ' hogy ne lázítson. A képviselő a •beszéd-végén kioktatta ugyan a csendőrt-, de ez feljelentést teot ellene./MTI/ ORSZÁGOS LEVÉLTAR — K. szekció