Napi Hírek, 1930. február/2
1930-02-18 [0221]
T §f ár i s, február 18. /kegyúr Távirati Iroda./ Politikai körökben azt hiszik, nogj á kibontakozás iránya csupán halnap este fog tisztázódni, amikor a köztársasági elnök már befejezte-a politikusok meghallgatását. Kormányképes-többség ki alakit ása igen nehéz a parlament mai összetétele mellett. A kamarában jelenleg 1 280 képviselő alkotja a jobb cldalt, 2,60 képviselő a bal oldalt és 60-70 képviselő a középen elhelyezkedve, hol lűbbra, hol balra huz.. A feladat cs.kioldható meg, L U.Oy ha az uj kormány a köztársasági demokratikus szövetség támogatása mel- V lett a radikálisok égy részének támogatását is biztositani tudja a maga számára. A radikálisok, mint emlékezetes', mult év novemberében Dala• dier nyomása alatt visszautasították Tardieu ajánlatát és nem voltak hajlandók résztvenni a jobboldallal együtt a kormányzatban, nyilt titok azonban, hogy ezt az elhatározásukat utóbb megbánták. A köztársaság elnöke ma délután sorra meghallgatta a különböző politikai pártcsoportok vezéreinek véleményét, Á "kihallgatások holnap délelőtt is folytatódnak. Holnap este az Elysée palotában prfgrammszerüennag,-szabású, vacsora lesz a két ház elnökségének tiszteletére,"a vacsorát foga. dóestély követi. Ily körülmények között előrelátható, hogy a köztarsa- " ság elnöke csupán * csütörtökön délelőtt lesz abban a helyzetben, . bpgy kiielölhesse azt a . ditikust, akire'a kormányalakítást bízza. AZ elnök, mint politikai" körökben mondják, maga is azon az állásponton van, hogy a válságot - a londoni tárgylásokra való tekintettel- minél sürgősebben meg kell oldani. t A nap folyamári a képviselőház elnöke , továbbá a le mondott kormány több tagi a látogatást tett Tardieu ' ' .r-nél, aki még mindig nem mozdulhatod szobájából. A különböző politikai csoportok'ma szintén értekezletet tartottak, hogy a válsággal szemben tisztázzák magatartásukat. . « T § f á r i s, február 18. ;Hubert Morand a Journal des Débats hasábjain külön cikkben igen meleg hangon emlékezik meg P most elhunyt Bartoniek Géza dr.-rói., aki "mondig igaz barátja volt Franciaországnak". /MTI/ • T . . -, • ^Amszterdam, február 18. /Havas/ Hivatalos jelentés szerint Hágában és Bredaban több megbetegedés történt papagáakörban. /MTI/ OASZAGOS LEVÉLTÁR 7 - - - - K. szekció