Napi Hírek, 1930. január/2
1930-01-30 [0219]
§ H á r, i a . január 30./Stefani./Mussolini^fogadta 92 vidéki kerükti székhely |feeszt ált és beszédet intézett hoz zajuk, amelyben hangoztatta, hogy a podeszták mindegyike a helyzet magaslatán áll.Felszólitot ta őket, hogy mindenkor mélték legyenek a nagy fascista forradalomhoz. Mussolini ezután a lakásbérek megkötöttségének júniusban való megszüsaéséről beszélt és kifejezte meggyőződését, hogy a raltozás nem fog komoly kellemetlenségekkel járni, mert az első elkerülhetetlen zavarok után elég kinálat lesz lakásokban és a: bérek is ennek megielelően fognak alakulni. Mussolini ezután állást foglalt a községi pótador3ndszer ellen, amely már csak Olaszországban. Görögországban és Parisban áll fenn. Hangsúlyozta, hogy .' más eszközt kell találni e Jöyedelmek pótlására. Általában a községek is kövessék a kormány példa ját, amely az adóterhek csökkentésére irány ul, amit; az igazgatási költségek minimumra való leszáll itásával lehe t flegj óbban; el érni. Kissé lassi tani kell a menet ritmusát, hogy később uj eréllyel térjünk majd vissza a régi sebességhez. Halásszanak el tehát minden nem feltétlenül szükséges munkát, hogy az olasz adózó* kis fegyverszübetet élvezzen. A községek továbbá s~gitsák elő az ország gazdaságának stabilizálását. Az álasz gazdasági életben vannak pozitiv elemek, igy a kereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg javulása, a kikötői forgalom és a vasúti forgalom emelkedése és a munkások foglalkoztatásának, a villamosa ram fogyás ztásának emelkedése. Azc-k túlhaladják a negajltiv el.meket, aminők a kereskedelmi bukások számának emelkedése, amelyeket, igaz, nagyrészt az 1919 óta észlelhető rögtönzések okoznak jórészt, mert nagyszámú k:riskedő és ire ^as a háborút követő zavarokat nyerészkedő ÓDitmények emelésére használta fel és azután nem tudott alkalmazkodni az élet normálitásának elvéhez, ahoz az igazsághoz, hogy az a vagyon, az a gazdagság állandó amc-ly hosszú és kemény munka : redmenye , n-ampoaig hazárd spekuláció gyümölcse. * fasiszta kormány - tette hozza Mussolini - mindenkor segítőié lesz az állandósulás e folyamatának, t segíteni fog ott, ahol életre érdemes szervezetet kell megmenteni. A kormány igy kis/^egitett zavarából több hajózási, ipari, mezőgazdasági és bank-, vállalatot. A,kormány több mint 3oO millióért vasúti anyagot, 400 millióért ' haditengerészeti anyagot rendelt és mintegy 200 milliós rendelések érkeztek olasz hajógyárakhoz a külföldről. A koniány a legnagyobb jóakarattal támogatja a hajógyárak .. . boldogulását. A kormány ' támogatásával . a selyeratermelés védelmére irányuló szindikátus alakulfc Foglalkozunk tombbá' a gyapottermelés helyzetének javításával és általában minden honi ipar támogatásával, ameÍvnek megvan a létjogosultsága. Mussolini ezután utalt a folyamatban lévő közmunkákra, ismertette a kender, szén. bor problémáinak alakulását a kormány figyelő szeme alatt, maid hozzátette, hogy helytelen megállapítás az, hogy a mostani válság a stabilizáció fokától függ, mert azok az államok is, amelyek 100 százaléknyira stabilizáltak, szintúgy azok, amelyek semmit sem stabilizáltak, egyformán nehézségekkel küzdenek és igen' súlyos helyzetben vannak. Mussolini azzal zárta szavait, hogy a gazdasági helyzet, amelyet éber figyelemmel kell kisérni, ezidőszerint t a kormánynak legfontosabo belső problémája .Egyébként mindenütt a megújhodás jelei kezdenek mutatkozni,a téli kikerülhetetlen visszaesés után./MTl.^