Napi Hírek, 1930. január/1
1930-01-14 [0218]
JLt r^Mvn. januás 14, A német lapkiadók egyesületének hírszolgálata jelenti, hogy J i^i öntu dósitdja Hágában beszélgetést folytatott Schacht dr.-ral a Német Birodalmi Bank elnökével álláspontjáról .és a tegnapi eseményekről. Schacht hangsúlyozta, hogy az a levél, amelyet Reynoldshoz a Nemzetközi Fizetések Bankja szervező bizottságának elnöké- * hez intézett, már 14 nappal azelőtt Íródott s ezért nem lehet azt mondani, hogy a levél beavatkozást jelent a hágai tárgyalásokba vagyyhogy azokat akadályozza. A levélben csupán*személyes meggyőződését juttatta kifejezésre azokra az alapelvekre nézve.amelyeket a megegyezés érdekében szükségesnek tartott. Hogy a politikai lehetőségek mennyire voltak elegendők annak megvalósítására, annak megítélése sem a Birodalmi Bank elnökének, sem a szakértőknek a hatáskörebe nem tartozik. A levél közvetlenül egyáltalában nem érinti az ő szakértői akcióiát. amint azt ismeretes decemberi memorandumában kifejtette. Az a tény, hogy ő mint szakértő egyúttal a Birodalmi Bank elnöke is, a Birodalmi Bank igazgatóságának leveleben kifejtett tárgyi alapelvek megítélésénél legfeljebb annyiban bir jelentőséggel, hogy ő személy szerint egyúttal a Birodalmi Bank elnöke is. /MTI/ :: Berlin, január 14. A Birodalmi Bank elnökével létrejött megállapodás alapján a Birodalmi Bank uj szabályzatába hir szerint a következő rendelkezést fogják felvenni: „A Birodalmi Bank feladataihoz tartozik a Nemzetközi Fizetések Bankjában való részvétel is. Schacht dr, erre a törvényes megállapításra való tekintettel ki jelentette, hogy a Birodalmi Bank ezek alapján részt vesz a Nemzetközi Fizetések Bankjában, Minthogy azonban ennek az uj intézkedésnek a végrehajtása bizonyos időt kivan, addig amig az uj rendelkezés törvényerőre emelkedik, egyelőre a "Seehandlung" és a Birodalmi Hitelegyesület vesznek részt a Nemzetközi Fizetések Bankja alapítási tárgyalásaiban'és a törvény elfogadása után átadják majd a helyüket a Birodalmi Banknak. /MTI/ A§ Hága, január 14./Havas/ Ma délelőtt a Binnenhofban Chéron francia pénzügyminiszter a francia szakértőkkel folytatott tárgyalásokat. Ugyanebben az időben a kisantanthatalmák és a magyar megbízottak közt folyt eszmecsere,melynek tárgya főképen Magyarországnak a Közös Alapban való részvétele volt. •A Nemzetközi Bank bizottsága Reynolds elnöklésével szintén ülést tar* tott. A Schacht incidenst általában lezártnak tekintik. Curtius tegnap a. német'sajtó előtt"élénken tiltakozott Schacht megengedhetetlen viselkedése miatt. Hozzátette, hogy a jövő megnyugtató és világos. A német kormány el' van tökilve arra,hogy mindenáron Ienetővé teszi a Young-terv alkalmazását. Állítólag az éjszaka folyamán Müller kancellárt telefonon nyugtatta meg, t biztosítva őt arról,hogy az értekezlet sikere nem forog veszélyben. Curtius és a német bizottság ugy vélik.hogy ha a Nemzetköz Bank alaptőke jegyzésében a Birodalmi Ba&k helyett más német bankok vesznek részt, ez semmit sem fog változtatni'a Young-tervén.Az értekezlet köreiben nyíltan hangoztatják, hogy Schacht dr.-t sokkal inkább politikai mintsem pénzügyi szempontok vezették. /MTI/