Napi Hírek, 1929. december/2

1929-12-19 [0217]

Berettyóújfalu, december 19.. Bihar vár megye : uj törvényhatósága ma tartotta ez évi utolsó rendes közgyűlését baró Feilitzsch Bertold főispán elnökletével. A köz­gyűlés megemlékezett jaéhai Leszkay Gyuláról, a vámegye elhunyt fel­sőházi tagiról, akinek-emlékét jegyzőkönyvileg örökítette meg a köz­gyűlés. Tudomausl vette dr. Fráter László alispán időszaki jelenté­sét a vármegyei közéletben történt történt eseményekről az elmúlt negyedévben, iikhatározta, hogy a gazdaközönségnek mai sübos hely­zetében avval is segítségére siet. hogy a berettyóújfalui téli gaz­dasafli iskola mellé a gazdaközönseg tamoga tására állandó* gazdo tanáos­adat y szervez. A vármegyei tisztviselők karácsonyi segélye tekinteté­benugy határozott a törvényhatóság, hogy az általános súlyos gaz­dasági viszonyok között az idén lemond arról hogy karácsonyi segé­lyeke t OB szon ki. Végül egyhangú határozattal tiltakozott az ujabb jóvátételi megterhelések ellen s a kormánynak az ujabb jóvátételek ellen való küzdelmében egységesen áll mögötte, Ebből az alkalomból is törhetetlen ragaszkodásáról és bizalmáról biztositja Bethlen István gróf miniszterelnököt ./MTI./' §Szombathel y,december 19, Vasvármegye törvény­hatósági bizottsága ma tartotta meg tisztújító közgyűlését Tarányi Ferenc főispán elnöklésével,1 közgyűlésen a bizottsági tsgok csak­nem teljes számban megjelentek. Reszt vett azon gróf Mikes János megyéspüspök is. A közgyűlés egyhangú közfelkiáltással újra raeg7 választotta alispánná dr. Horváth Kálmánt, főiegyzőví Vidos Árpá­dot, árvaszéki elnökké Ettingbausen Kálmánt, tisztifőügyésszé dr, Országh Lászlót, szentgotthárdi főszolgabíróra Kiss -lemérj,kőszegi főszolgabíróvá ür, Horváth Andort, körmendi főszolgabíróvá dr. Tulok Lajosi , sárvári főszolgabíróvá Polczer Dezsőt, vasvári főszolgabíró­vá dr. Tulok Józsefet,szombathelyi járási fősz ..Igabíróvá dr. Szűcs István eddigi fószoigabirákat, egyedül a celldömölki járás flszol­gabirájává választottak uj embert dr. Gerlics Slek eddigi szolga­bíró személyében. A többi tisztviselői állást a régi tisztviselőkkel töltötték be, A törvényhatóság nevében Herbszt Géza nyugalmazott alispán üdvözölte az uj tisztikart, amelynek nevében Vidos Árpád főjegyző köszönte meg a megválasztást ./MTI,/ §/V/ Esztergom, december 19, Esztergom város kép-' viselő, testül étének tisztujitó közgyűlését december 23-ára tűzték ki, §/V/ Karcag, december \9» Karcag város tisztujitó közgyűlését december 21-ére hivta össze Hajnal István polgármester, **• „„ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom