Napi Hírek, 1929. december/2

1929-12-17 [0217]

§ A Budapest Fürdőváros-Sgyesület József Ferenc királyi herceg elnöklésével ma délután tartotta a Gellért-szállóban rendes évi közgyűlését, amelyen a közélet számos kiválósága is részt vett. Ott volt Bud János kereskedelemügyi miniszter, Kállay MiklÓL állam­tif'ár, Győry Tibor, Papp Géza helyettes államtitkár, Ripka Ferenc főpolgármester. Lobmayer Jenő, Edes Sndre tanácsnok, Samárjay Lajos, a MáV. elnökigazga tó ja^ báró Szalay Gábor, a posta vezérigazgatója, báró Kétly Károly miniszteri tanácsos, Néne thy Károly v.b.t,t., Tasnády­Szüts András, az' IBUSz alelnöke, Kresz Károly, a TEB* igazgatója, Bal­kányi Kálmán, az OMKS igazgatója, Glück Frigyes, Zilahy Dezső es még számosan. József Ferenc királyi herceg megnyitva az ülést, szeretettel köszöntötte Bud János kereskedelmi minisztert, Ripka Ferenc főpol­gármestert, valamint a megjelenteket. Rámutatott arra, hogy ma nehéz időket élünk s ez az oka annak, hogy szép és nagy tervek, megvaló­sítását évekre el kell halasztani. A főváros sokat tett az utóbbi idő­ben a fürdőváros érdekében, igen szép sikert jelentett a Szent István­hét, amiért külön köszönet is illet i a főrarost. A nehéz idők jórészt az előkészítő munkára szorítják az egyesületet, amely mint a múltban, a jövőben is változatlan munka kész seggel dolgozik a kitűzött célért s reméli, hogy az eredményeket el is roda érni. Szviezsényi Zoltán miniszteriftanácsos, az egyesület ügyvezető igazgatója mondotta el ezután beszámolóját. Rámutatott sz idegenfor­galmi propaganda rendszertenlenségére és hiányaira és hangsúlyozta, hogy jelentós eredményeket ..csak nagyszabású és átfogó elgondolás sal lehet elérni. Az anyagi eszközök hiánya értéktelenné teszi a propa­gandát. -*gy évszázad hiányait kell pótolni, s ezért a kormányzatnak nem szabaa az idegen-forgalmat tisztán társadalmi kérdésnek felfognia, mert jótékony akciókkal nem lehet racionális idegenforgalmat teremteni. Sajnos, sem a törvényhozásban, sem a főváros törvényhatóságiban nem érvényesül eléggé az idegenforgalomnak aktuális nemzetgazdasági jelentősége, ezért mindkét tényezőnek figyelmébe ajánlja a főváros für­dőiben rejlő nagy gazdasági értéket és a propaganda fontosságát. > Propaganda anyagaik szegényes, nagy részben elavult, mert még mindig diapozitivekkel dolgozunk', holott a külföldi fürdők hangos filmekkel és a reklám ezernyi változatával versenyeznek egymással, ^z Idegenfor­galmi Országos Tanács mindössze százezer pengős költségvetés se 1 dol­gozik s emipíjlett magasabb feladatok megöl dá sárajképtelén.Kivánataoa volna, ha a kormány az egyes követségek mellett idegenforgalommal foglalkozó szakférfiakat is alkalmazni*mindaddig, amig a világmetro­oolisokban megfelelő idegenforgalmi irodát tudunk felállítani.Végül hangsulyolata, hogy a füroőváros-gondolatnak nem szabad csupán teljllsző­nak maradnia, hanem telíteni kell gazdasági tartalommal és gyakorla­ti programmal. %1 János kereskedelmi miniszter szó;.alt fel ezután és minde­nekelőtt köszönetét fejezte ki József Ferenc királyi hercegnek azért, hogy az egyesület élére állott és fáradságot nem ismerve munkál­kodik a kitűzött c=l megvalósítása érdekében. Üdvözölte az egyesületet is, amely meggyőződése szer int, bár milyen nehezek is a viszonyok, mégis láini fogja munkája eredményét. , /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom