Napi Hírek, 1929. december/2
1929-12-17 [0217]
A b. Szerkesztősége le figyelmébe. A Rómában időző magyar zarándok csoport mai ünnepségeiről az eddig megérkezett beszédeket és részleteket azzal bocsátjuk a t. Szerkesztőségek rendelkezésére, hogy ezeket csak akkor közöljék, ha az ünnepségekről "megérkezik a kerettudósitás, amelyben jelenni fogjuk, hogy az előre rendelkezésre bocsátott részletedet hová kell beilleszteni« A pápai kihallgatáson Serédi Jusztinián biboros hercegprímás vezetésével a magyar nemzeti zarándoklás é\én a következők vettek részt: Papp Antal címzetes érsek, Horváth Győző segédpüspök, a kalocsai érseki egyházmegye és Sastvármegye képviseletében, Bréyer István esztergomi segédpüspök, Zichy * János gróf, v.b.t.t. az Országos Katolikus Szövetség elnöke, Nemes Antal címzetes püspök, a kor k $hj;'ZÓ főtemplom plébánosa, Székely Gyula apostoli kormányzó. Ridarcsiklmre pápai prelátus, az egri érseki egyházmegye és Heves varraegye képviseletében, Berezeli Jenő alpolgármester, Budapest székesfőváros képviseletében, Ernszt Sándor apostoli prttonotárius, Szémán István prelátus, Széchenyi György'gróf, a székesfehérvári egyházmegye és Fehér megye képviseletében , ifj, Mailáth József grófZemplén váimegye kép-' viseletében, Hoffhauser Elek miniszteri tanácsos, P. Böle Kornél prior, a Szent D 0 monkos-rend képviseletében, Hivatal József, az Országos Pázmány Egyesület képviseletében, Grünner Tivadar kormányfőtanácsos, Er *• dőssy Károly pápai prelátus, a Szent István Társulat képviseletében, Prágai Mária tanárnő, a'Katolikus Tanitónők és Tanárnők képviséle tébenr, Kriegs-Au Emil plébános, a városmajori plébánia képviseletében, FaTJ.ehbüchel Ferenc igazgató, Knébel Miklós szemináriumi viceréktor,' Artnert Edgár egyetemi magántanár, Fekete Márton kormánytanácsos, Esty Miklós világi pápai kamarás, Vargyas Lajos prefektuj., a Krisztus Királyság plébánia „. képviseletében, Lippay Lajos prefektur,, a-Szent Imre Kollégiumok képviseletében, Búzás István esperesplebános, B* Bajor Asztrik ésP. Simicza Sebestyén vikárius a Ferences rendtartomány képviseletében** P. Jugh Miklós, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett ferences rendtartomány képviseletében, Grimplini Ferenc bányamester, a magyar katolikus bányamunkások képviseletében, Bartmann Miklós primási titkár, Hümpfner Tibor apáti titkár, a cisztercita-rend képviseletében, Janota Czirill tanár, bencés-rend képviseletében, Kühár Flóris tanár* a Bencés-rend képviseletében, Walter János generális asszisztens, a piarista-rend képviseletében, A kihallgatáson még résztvettek a Cfcllégium, * Germán ifcom-Hungarifcum magyar tagjai és a tollégium Hungáriáim tagjai.