Napi Hírek, 1929. december/1
1929-12-10 [0216]
§ r A Magyar / Távirati Iroda jelenti: A kormány rendeletet adott ki a közhivatalokós közintézmények ügyrendjéről, amely szerint az állami ós önkormányzati hatóságok,hivatalok, intézmények ís intézetek az ügykörükbe tartozó ügyek t elintézésenŰ ós kezelésénél az alábbi ügyrend szerint kötelesek a jövőben eljárni: Minden hivatali alkalmazottaak fegyolmi felelősség terhe mellett a következő elveket kell szemelőtt tartania az ügyek intézésénél: Az elintézés jó, gyors ós lehdtőleg végleges lugyeir; a végleges elintézés előkészítéséhez szükséges előzotos tárgyalásokat lehetőleg az írásbeliság mellőzésével kell foganatosítani; a gazdaságosság elve a legteljesebb mértékben érvényesüljön, vagyis az elintézés munkaerőt, anyagot es munkaidőt az okvetlenül szükségos mérvon tul i_génybe ne vegyen. Széknek az elveknek minél hatékonyabb érvényesítése első 'Borban a^hivatalfőnökök föladata, akik kötelesok a felsorolt elvok követésére időnként nyomatékosan figyelmeztetni az alkalmazottakat, do ugyané célból minden^hivatali alkalmazott saját kezdeményezéséből is tehet javaslatot felsőbbségének. Minden alkalmazott minősítésében fel koll tüntetni aztj hogy a fent emiitett elveket milyen mértékben követi s figyelembe kell venni az alkalmazottnak az ügyrend javítása érdekében tett és elfogadott javaslatait is. A főnök feladata - különösen a nagyobb hivataloknál - az irányítás. Ezenfelül a legnagyobb lelkiismeretességgel kötolos végezni nemcsak alárendeltjei munkájanakj. , hanem a munka megfelelj kiosztását is. Kötelessége fejleszteni az alárendelt intézkedési önállóságát'''ós felelősség érzetét^ás gondoskodnia koll jó helyettesek kiképzéséről. A fonok a raunt ka kiosztásánál lugyon figyelemmel az alkalmazott képességeire. A végzett munka mennyiségéhez képest a lassabban dolgozó alkalmazottnál a főnök,hosszabb terjedelmű hivatali időt állapithat meg. ^€ Xe&em<>^C6<& , f Az ügyiratok és könyvek szerk'sztősénél annak az elvnek kell érvényesülnie, hogy azok se többet, se kevesebbet ne tartalmazzanfcjr mint amennyit az intézkedés természete megkíván, s amennyi a nyilvántartás korosztülvitoléhez szükségoí-A nem feltétlenül szükséges osztályokat meg kell szüntetni^a rokon .tormoszftü osztályokat pedig lehetőleg össze koll vonni. A hivatali "helyiségeket lehetőleg ugy kell elrendezni, hogy ugyanannak a hivatalnak fogalmazási t és kezelési alkalmazottai e ymáshoz kozol legyenek, hogy ezáltal a személyes érintkezés és az ügyiratok továbbítása a leggyorsabban es a legkisebb távolságokon belül történhessék. Je A hivatalos munkaidőt teljes egészében a hivatali tennivalók ellátására koll fordítani. /! nagyobb ügyförgaljnifhivatalok főnökei a munka minősőgónok és terjedelmének megfelelően s a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva a ma megállapított munkaidőt az egész hivatalnál és annak ogyos osztályainál hosszabb, vagy rövidebb időszakra felömölhetik. Azoknál a hivataloknál, amelyeknek természetüknél fogva nem kell egész délelőtt a közönség rendelkezésére állaniok, a folok fogadására szolgáló időt hétköznaponként legfeljebb 2Lórában koll megállapítani. A budapesti központi hatóság"knál oz az idő lehetőleg 12 órától 14 óráig terjedjen. jAz olóadak fele kot nem fogadhatnak. A budapesti központi hatóságoknál a_főnek elrendelheti, hogy a folokot ogy ? vagy több e colból kirendelt tisztviselő fogadja s ahol az illotő megfelelő fölvilágosítást adni nem tud, ott az illetékes osztály főnöke, vagy annak helyottoso hallgatja mog a felokot.