Napi Hírek, 1929. december/1

1929-12-06 [0216]

§ & .z e g e d t , december 6. Nagvbányai vitéz Horthy Miklós kormányzó nevénapját Szeged város közönsége bensőséges lé­lekkel ünnepelte meg. Reggel zenés ébresztő volt. a délelőtt fo­lyamán pedig valamennyi felekezet templomában istentiszteletet tartó 1 tek, amelyen a város katonai és polgári hatóságainak vezetői valamint nagyszámú közönség jelent meg./MTI/ § S z e g e d, december 6. Ma reggel a Tisza-pályaudvaron súlyos szerencsétlenség történt. Szűcs István és Faragó József köz­katonák egy szekér megrak ásán dolgoztak, amikor Szűcs István el­vesztette egyensúlyát, leesett 2 megrakott szénás szekérről és a lovak közé zuhant. A lovak megvadultak, elragadták a kocsit és ke­resztülgázoltak a katonán. Ugyanakkor elüt itt ék Faragó Józsefet is. Mindkét katonát sulvos serülésekkel szállították a katonai kór­. házba./MTI/ §,A Magyar Királyi Államvasutak . a Duna-Száva-Adria, a Győr-Sopron-Ebenfurti és a Szege'"'-Csanádi Vasutak az á lomáai'kon fizetendő fuvardijakat és azok-mellékilletékeit készpénz helyett 'uvardijcsekkben is elfogadják. Az ilyen csekkeket használó ügyfe­leknek a fuvardíjakat * fél- vagy egész hónapra hitelezik. Ugy'a fuvardíj csekkek érvénye, mint a fuvardijhitel kiterjed nemcsak a pengő értékben számit ott magyar fuvardijakra, hanem az idegen valu­tákban esedékes külföldi fuvardíjakra is. A fuvardijhitelek után csak hitelezési jutalékot lr .ell fizetni, amely félhavi hitelek­nél 2ezrelék, egész havi hiteleknél pedig 2 és 1/2 ezrelék, a fél­havonként és egeszhavönként tényleg igénybevett hitelösszeg után számítva. A fuvardijcsekkek kiszolgáltatásával és azok alsóján fu­vardijhi telnyuj tásával a legtöbb budapesti nagyobb pénzintézet fog­lalkozik. Közelebbi felvilágosítás a Fuvarhite lint éze t Részvénytár­saságtól /Budapest V. Zrinvi-utca 7./ kapható. R §Bukarest, december 6. /Orient Radio/ A runcui petroleumtelepen tegnap este 10 óra tájban felrobbant a Concordia petróleumja állal a t egyik szondája. "A tüz rohamosan tovaterjedt és az Astra petroleumtelepét is lángbaboritotta. A kár több millió lej. A robbanásnak és a tűznek emberélet nem esett áldozatóul. Egy másik petroleumfurat. amely a Duplex társaság tulajdona, a gépház­ból kipattanó szikrától t zet fogott és ugyancsak lángban áll. A kár itt is óriási./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom