Napi Hírek, 1929. november/2

1929-11-27 [0215]

/A közigazgatási bizottság illése,^ folytatás*/ Ami azt illeti, hogy a munkásság miért ninos képviselve,ennek az az aka, hogy a munkásságnak Budapesten fejlett politikai szervezete van és ezen a réven képviselethez jut. Magát a társadalombiztosit<* intézetet annak elnöke képviseli. A szakaszt Kozma Jenő és az előadó indítványaival fogadták el. A 25. szakasznál nem volt vita. A 26,-nál Viczián István hangoztatta, hogy nem lehet összefér­hetetlen az, aki például műkincset ajánl fel a fővárosnak. Kozma Jenp hive az összeférhetetlenség ; legszigorúbb szabályo­zásának, a mostani szöveget azonban nem helyesli, mert ez lehetetlenné teszi az ügyvéd bizottsági tagok számára, hogy például gyámsági, vagy ha­gyatéki ügyeket képviselhessenek. Indítványozta, hogy ne legyen összefér­hetetlen a bizottsági tag " ha mint ügyvéd hivatásának gyakorlása közben a törvény, . vagy más törvényes jogszabályok értelmében jár el. Buday Dezső kérte a szakasz változatlan fentartását, mert az összes szakaszok közül ez nyugtatja meg őt a legjobban, Kozma Jenő hajlandó visszavonni indítványát, ha a szöveget ugy le* het értelmezni, hogy az "eljárás" nem "közbenjárás". Wolff Károly szerint a mult évben a közigazgatási törvény össze­férhetetlenségi rendelkezéséinek alapjául a fővárosi rendelkezéseket vették s ezek szerint állapították meg a megyebizottsági tagokra nézve az ősszt* férhetétlenség eseteit. Tehát nem lehet a fővárosban más szabályokat meg­áll apitani. Szilágyi Lajos szerint a javaslatnak nin-cs több olyan népszerű szakasza, mint ez. *zt a legszélsőségesebb elkenzék is * nelyesli. Az ügyvédi diploma nem mentesíthet a korlátozások alól. Peyer Károly helyesli a szakasz változatlan fentartását, Scitovszky Béla belügyminiszter szerint a szakasz egyike volt a legnehezebben megkonstruálható szakaszoknak, A javaslat nem tett különbséget a bizottsági tagok között, az összeférhetetlenséget egyformán kívánja megállapítani, tekintet nélkül arra, hogy ügyvéd-e az illető, vagy nem. Annak a reményének ad kifejezést, hogy a törvényhatóságban ugyan az a szi­gorú elvi állaspont érvényesül, amely a bizottságban érvényesült. Wolff Karoly felvilágosítást kért a #elügvminiszteráől arra nézve, hogy ha valamely bizottsági tag levelet ir a polgármesternek és valakit kinevezésre ajánl, ez összeférhetetlenség-e. Javasolta, hogy a "kedvezmé­nyes vagy előnyök" szavak "üzleti kedvezmények vagy üzleti előnyök' szavak­kal helyettesitteseenek. A belügyminiszter hozzájárul Wolff Károly indítványához. A bizottság a szakaszt Szilágyi Lajos és Wolff Károly indítvá­nyával fogadta el. . , 5 /Folyt .WY./

Next

/
Oldalképek
Tartalom