Napi Hírek, 1929. november/2
1929-11-24 [0215]
/Estebéd az olasz nemzetnevelésügyi miniszter tiszteletére.. I.f oly tatás./ S mi .magyarok szellemileg ismét rés^zt akarunk venni Önöknek ebben a nagy lelki folyamatában és meg vagyok róla győződve, hogy b zoknak az ösztöndijasoknak révén, akiket mi küldünk ki önökhöz a Palazzo Falcioneribe és azoknak az olasz könyveknek és tanároknak segítségé vei, akiket Önök küldenek hozzánk, megint létrejön a belső szolidaritás a fasiszta Olaszország és a katasztrófái után a nacionalizmus jegyében megújhodó Magyarország között. - Miniszter Ur, mireánk magyarokra mély benyomást tett, hogy excellenciád épen.a nagy lelki, hídverés ben való közreműködés céljából jött hozzánk és biztosíthatom Önt, hogy már jövetelének ez a magas célja is megnyerné,számára a magyar sziveket. - Ámde-sohasem lehet szétválasztani az objektív missziót a személytől és küldetésének sikere épen azáltal válik teljessé, hogy személyének •varázsával, megfigyeléseinek pontossága val ; tudásának ere j evei és kultúrpolitikai eszmeivel a legmélyebb benyomást tette mindazokra, akiknek szerencséjük volt ExceHenciáddal érintkezhetni. - Amikor hódolattal gondolunk őfelségére, Olaszország királyának nemes alakjára, rokonszenvvél emlékezünk meg; arról a nagy olasz állánférfiúról, Oavourral együtt .ké tságtelenül a legnagyobb ról, aki a nagyhatalmak politikusai közül előszőrgordult mély rokonszenvvé^ Magyarország felé, az Önök utolérhetetlen Bucéjéről, ugyanakkcrfe Iszolítom 9 nö ket, emeljük poharunkat Mussolini kab inet jenek Kiváló nemzetnevelési miniszterére, Balbino Giuliano őexcellenciajára, a magyarbarát olas z politikusra, a mi kedves vendégünkre! Hosszas és meleg ünneplésben részesítették'a résztvevők öiuliano Balbino minisztert, aki a pohárköszöntőre a következőkben válaszolt: - Kegyelmes Uram! A legnagyobb sajnálatomra közeledik a távozás órája. Most érzem csak, hogy bármennyire- benrőséges és meleg is köszönetem és hálám szava, mégsem elég méltö válasz arra a szeretetre, amelyet az elmúlt nap okban körükben tapasztaltam. Erre a szeretetre méltó válási csak annak a meghatottságnak és szomorúságnak érzése lehet, amelyet a_ távolságok adnak. Természetes, hogy ez az érzés él bennem, mert hiszen mindaz, amit idejövetelem előtt tudtam az Önök szép orszá^róljf népéről és azokról a kulturálisbapcsolatokról amelyek országaink közö tt fennállanak , nem volt eddig más egyéb, mint vélemény, ma azonban, az elmúlt napok tapasztalatai útan,biztos érzés ás meggyőződés. Sokat hallottam erről a gyönyörű t fő városról, de megérkezésem estéjén, amikor szobám ablakán kitekintve láttam a lassan, mintegy királyi fenséggel hömpölvgő Dunát, a fényben pompázó budai Várhegyet, majd másnap a királyi palota kertjebői a fővárost es annak szépségeit, éreztem,,hogy ez a valóság sokkal fenségesebb annál, amit e városról magamban elképzeltem. - Már régóta-tudom, hogy e folyónak partjain büszke és lovagias nép él, amely gondolatokkal telt dalaiban gazdag és mély lelket juttat kifejezésre, a a végtelenségnek olyan érzését, amelyet csak azoknál a népeknél találunk meg, amelyek a végtelen síkságok egyedüllétét és magágyat ismerik, évezredes történelmi multiuk van, s mindig hűséggel és kitartással harcoltsk, szenvedtek azért, hogy sértetlenül megőrizzék legnagyobb nemzeti értékeiket. /- V<fge következik./
