Napi Hírek, 1929. november/1
1929-11-04 [0214]
§ S o p r o n , november 4. A törvényhatósági választások során Sopron városban az egységes váiosi pártra esett 5765 szavazat, a városi polgáripártra 2565, a munkás és "kispolgári pártra 2258 szavazat. r A választást izgalmas küzdelem előzte meg. A polgári párt moly három évvel ezelőtt alakult meg r dr. Lctótóné Yijuaos ügyvéd vezetésével és az akkori időközi választáson többségbe került, most; mindössze egyetlen kisbirtokost tudott a negyvennyolc mandátumra bejuttatni^ A Pineziöh István dr. ügyvéd vezetése^alatt álló egységespprt listáin a város minden társadalmi rétegének képviselői szerencsésen voltak összeválogatvaiez a magyarázata a mxt nagy győzelmének, t kispolgárok és szocialisták pártja, bár a breqperg-banyai munkások zárt tömegben vonultak fednem tudott mandátumot szerezni. Sopron vármegye 60322 választója ,közül alig negyven százalék szavazott le. Itt pártok nem állottak szemben. Általában a hivatalos lista győzött, bár sok helyen .történt változtatás, meljnek következtében a régi törvényhatóságnak több értékes tagja kimaradt. A mostani választás eredmánye a vármegye katolikus jellegét erősen előtérbe tolia. A megválasztott 72 bizottsági tagból mindössze három . evangélikus. A megválasztottak 60j£-a kisgazda, a többi pap. jegyző, tanitó, iparos. Megválasztották többek között Baán Jenő kormányiőtanacsos felsőházi tagot és Soillhann Marcell pápai kamarást, Iváni plébánosa Németh Bál. mrábacsanaki címzetes kanonokplé&ánost. /MTI/ (es § P é c s , november 4. A baranyavármegyei törvényhatósági bizottsági választás nagy részvétlenség mellett folyt le, ugy hogy a választóknak ,alíg 25/o-a szavazott. A 132 megválasztott tagból 99 kisgazda, 23 értei miségi osztályból való, 3 kereskedő ós 7 iparososztálybeli, a bányászó — kat is ideszámítva. A választásnál tehát a kisgazdatársadalom előretörése tapasztalható. A Pécs városi törvényhatósági bizottsági választás során a 17,897 választó közül csupán 14,488 szavazott le, vagyis a választók 81 százaléka. A 12 választókerületben megválasztott 48 bizottsági tag közül 44 polgári és munkáspárti jelölt volt, mig 4 szociáldemokrata. 11 kerületben kizárólag hivatalos jelölteket választottak meg. Esztergályos János szociáldemokrata országgyűlési képviselő hét kerületben jelöltette magát t de csak egy kerületben sikerült a szociáldemokrata listát diadalra vinnie. Ebben a kerületben kizárólag szociáldemokrata jelölteket választottak meg. .' /MI1/