Napi Hírek, 1929. november/1
1929-11-12 [0214]
Ma délután az osztfák állami dnnep alkalmából fogadás volt az osztrák követségen, amelyen a budapesti osztrák kolónia tagjai valamint a követség személyzete vett részt. Az ünnepélyen Erb Ferdinánd kereskedelmi tanácsos a budapesti osztrák x egyesület elnöke beszédet mondott,, melyben kifejezést adott annak az óhajának7T Ausztria konszolidációja állandó előrehaladást tanúsítana és minaél szorosabbra füsődnének Ausztria és ' •'; • szeretett második hazájuk. Magyarország közötti bensőséges viszony szálai. /Elénk tetszés/ J^^Ciöi Calice Ferenc követ köszönetet mondott a hazájukhoz való ragaszkodás kifejezéséért, Ausztria az utóbbi időben többször az érdeklődés központiába került és ezzel kapcsolatosan részben nagyon fantasztikus hirek terjedtek el. Minél kalandosabbak voltak azonban ezek a hirek, annál bizonyosabb volt az, hogy ezek semmiesetre sem Ausztria barátaitól, m égfcevéábé pedig az Osztrák viizonyok ismerőiétől származtak. Mi valamennyien azt reméljük,-mondotta- hogy a megvalósítás előtt álló alkotmányreform .." ' • ir^jbékés fejlődés uj korszakának alapjait veti mejr és alkalmat fog nyuUani az osztrák népnek arra, hogy teljes erejét a gazdasági és kulturális feladatok megoldásának szentelhesse. A kftvet beszédét Ausztriára mondott háromszoros "Hoch"-<nal fejezte be, amit a résztvevők lelkesen megismételtek. A megjelenteknek ezután teát szolgáltak fel, miközben a követ félesége látta el szeretetreméltóan a háziasszonyi tisztet. /MTI/ §Bukarest, november 12, Frutuna és Popescu alezredeseket letartoztatták azért mert a hadsereg részére megrendelt szikratáviratozási anyag átvételének megkönnyítése cimón a szállítóktól pénzt követeltek. A két tisj tet maga a szállító jelentette fel. mert a tisztek mórtéktelen követeléseket támasztottak - vefce szemben , A szállító állítása szerint már ,ujryanis 700*000 leit fizetett a tiszteknek, akjk még többet követeltek tőle. /MTI/ § : \Nándor Országos Kamara-Színháza befejezte fiszántuli körűt ját éa átment'a Dunántúlra, ahol Veszprémben november 12-én kezdi meg előadásait, Veszprémből SzómbathelyEe , majd Győrbe és Székesfehérvárra megy a társaság két-két hétre. Műsorukból kiemelkedik: Minden jóra fordul. Az ördög cimborája. . . Különös közjáték. 3eleznai asszonyok, Tilla én Topáz. Az Országos Kamaraszínház Pirandello bemutatájáról melegen emlékezett meg az olasz sajtó és különösen a Popolo d» Itália irt meleg hangon* /MTI/ .—•—. § I, Ferenc József aposéoli királyi felség lelkiüdvéért elhunytának évíorulója alkalmából november 21.-én, csütörótkön délelőtt 10 órakor a Nagyboldogasszonyról elnevezett budavári Koronázó Főtemplomban ünnepélyes gyászistentisztelet les* . /MTI./