Napi Hírek, 1929. október/2

1929-10-30 [0213]

T § Pá r i s , október 30. /Magyar Távirati Iroda/ A parlament­ben helyet foglaló szocialisták békétlenkednek az országos tanács állás­foglalása miatt. amely a parlamenti csoport többségének batárzatával szemben visszautasította a radikális kormányban való részvételt. A cso­.. Ü. port határozatban kimondotta, hogy sajnálattal veszi tudomásul az országos tanácsnak azt a határozatát, amely nézete szerint ellentétlpen áll ugy a párt alapvető szabályaival, mint a demokrácia igazi érdekei­vel. Epén ezért a csoport azt kívánja, hogy a december 15-ere egybehívott naggyülés döntsön az országos tanács elé terjesztett kérdésben. Bécs, október 30./Bécsi Távirati Iroda/ A teohnikai főiskolán és az egyetemen ma délelőtt nyugalom volt. A rendőrség az egyetemelőtt elkobzott röpcédulákat, amelyeket néppárti diá"­kok terjesztettek és amelyekben a numerus clausust követelik. A világkereskedelmi főiskolán ma többször is megzavarták az előadá­sokat. Veiül is elrendelték a főiskolának mára és holnapra való lezárását. /MTl/ § D o m b ó y ár, október 30. Dombóvár képviselőtestület* ma délelőtt fél tizenkét őrskor díszközgyűlést tartott, s ez al­k lomból átnyújtotta Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszternek Dom­bóvár díszpolgári oklevelét. A díszközgyűlés megnyitása után küldöttség ment a kul­tuszminiszterért, akit nagy éljenzéssel és tapssal fogadtak. A mi-'* nisztert Szévald Oszkár alispán képviseletében Hagymássy 7 oltán dr., Tolna vármegye főjegyzője, üdvözölte. - A történelem azt tanítja, ,- mondotta többek között a főjegyző, hogy a nemzet sorsát intéző, férfiak gondolata irány it­ia a nemzet lövőjét. A magyar nemzet sorsát, illetőleg a magyar kul­túrát mai válságos helyzetéből Fagy mélt óságod vezetheti ki es a kul­túra az a tényező, amely szükséges'ahhoz, hogy az ezeréves magyar . Dombóvár község képviselőtestületének nevében ^ Magyar Jpela pápai kamrás üdvözölte a minisztert, majd Takács József fő­jegyző átadta a díszpolgári oklevelet. A miniszter beszédében többek között a következőket mon­dotta: -Miniszteri áldozatkész s-g nincs. na valamit, a minisz­ter tesz vagy ad, azt az adózok filléreiből nyújtja. Csak ; .s az adó­zókat érheti tehát az elismerés, Sokan támadnak kultúrpolitikámért. Hiszem, hogy a magyar történelem igazságot szolgáltat majd nekem és vrllom, hogy a mai nehéz időkben nincs más fegyverünk, mint a kul­túra, amellyé 1 a külföld felé meg kell mutatnunk a trianoni igaz­ságtalanságot. Emelt fővel állok, az ország színe előtt, mert lel­kiismeretem nyugodt. Az ilyen díszpolgári oklevél kitüntetis az embernek es ujabb erőt ad. , jr , T . lelkes taps és éljenzés fogadta a miniszter szavait, majd ',, , ; iíenezy László főszolgabíró bezárta a díszközgyűlést. / 5 T^T mini&íf ' er délután három órakor utazik vissza a fő­varosba. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom