Napi Hírek, 1929. október/2
1929-10-30 [0213]
::§ P •< r i s, október 30. Daladier . . tegnap esti ingadozó magatartást nemileg megmagyarázzák Daládiernek a nyilatkozatai, amelyeket a ma reggeli Maiin közöl. A lap szerint Daladier ma éjjel körülbelül a következőket mondotta.el: A szocialisták elutasító határozata után Dalacier Briand hoz ment és közölte vele, hogy továbbra is "baloldali kormány létrehozásán akar fáradozni, meg ha ez azzal a veszéllyel is járna, hogy nem tudna többséget szerez^ni magának a kamarában, mert ettől a kisérlettől legalább a politikai helyzet tias,tázását várja. Megkérdezte Briand-t, haiJandó-d őt ebben az irányban támogatni. Briand azonban ehelyett a terv helyett azt ajánlotta Daládiernek, hogy igyekezzék kormányát jobbfelé kiegésaiteni. Briandnak ez a télasza arra indította Daladiert, hogv lemondjon a kormányalakítási kísérletről. Több képviselő közbelépésére azonban az Elyseé-palotában való látogatása a lkalmábál. amely este 9 órakor volt, mégis zsebében tartotta a lemondási nyilatkozatot. Mikor hazaért, nagyon meglepte őt az a Havas-jelentés, amely" t szerint 3riand hivatalosan is hajlandónak nyilatkozott Daladiert támogatni abban a törekvésében, hogy • i iobbfeló eltolídó kormányt alakítson. Miután Daladier az előző megbeszélések során minden ilyenfajta kombinációt elutasított, Briananak xebben a nyilatkozatában támadást látott maga ellen. .1 Matin ehheznhozzáfüzi^ hogy most már a köztársaság elnökének dolga lesz eldönteni, vájjon uibol radikális párti képviselő kísérelje-e meg valamely balra telódott köztársasági koncentráció megalakítását, vagy más valaki, esetleg Briand vagy Tardieu igyekezzék olyan koncétrációs kormányt alakítani, amely végeredményben Poincaré-kormány volna, de Poincaré nélkül. Az Echo.de Paris azt hiszi, hogy Briand fog koalíciós kormányt alakítani, /m/ T § P á r i s október 30. Pertinax ma az Echo de Paris hasábjain folytatja támaoását M-gyarország ellen. A bizottság tegnapi közleményével szemben is fenntartj a korábbi értesüléseit és ismét F agyarorszíg hajthatatlanságát ás a magyar politika vakmerőségét okolja azért, hogy a keleti' jóvátételekkel foglalkozó bizottság tárgyalásai megakadtak. Az Bxcelsi or hasonló szellemben ír. A bizottság tegnapi közleményével kapcsolatban, amely elhárítja a felelősséget s sajtóban megjelent illetéktelen közleményekért, a lap megállapítja, nogy az első indiszkréciót magyar részről követték el. A kisantant tagjai - irja a lap - joggal panaszkodhatnak amiatt, hogy Budapest szándékosan'akarj a veszélyeztetni a Tcjung-terv végrehajtását. Nem engedhető meg, hogy a magyar kormány, jóllehet a magyar ipar és mezőgazdaság kétségtelen fellendülést mutat - is visszautasítson minden jóvátételi fizetést és ugyanakkor kártérítést követeljen az optánsok javára. Magyarország magatartása olyan politikai feszültséget idéz elé, amely súlyos veszélyt jelent Kelet-Európára nézve. A magyarok Parisban is ugyanazt a taktikát követik, mint Genfben. Genfben a. magyar delegátusok egyetlen alkalmat sem mulasztottak el, hogy ne gorditsenk akadályt a békeszerződések végrehajt ás a cl é és ne követeljék a békeszerződések haladékt el ri n re viziój át. /MTI/