Napi Hírek, 1929. október/2
1929-10-28 [0213]
^ - t '/li / Cseh választási erediaények, folytatás./ A cseh nemzeti-szocialisták közül megválasztottaknak tekinthetők a-lista elen álló dr.Benes /Prágában/ és mint uj ember Seba belgrádi követ. Mellettük mandátumhoz jut"Tecny gazdasági tanácsos, . Zemilnova asszony, a nők jogainak egyik előharcosa es Patejdl. a cseh legionáriusok közössegének elnöke. - . *" ~ A kommunistáknál az első skrutinium alapján csupa uj ember kerülőbe a parlamentbe, tiszta bolseviki-elem: A katolikus "néppárt részéről megválasztottnak tekinthető a pártelnökön* Schramek lelkeszen kivül Dolanszky volt miniszter es Dostalek. a képviselőház alelnöke."" *• -. A" német szociáldemokraták közül az első választási menetből mandátummal került ki Jr.Cze&párt elnök es Pohl, az üzemi munkások titkára. " * " A Hl inka-pártból az ui házba már a mai eredmény alapján bekerül Hlinka pártvezér, Gazsik es Tiszo volt-miniszter , továbbá tiahácsek főtitkár. ,Dr,Tuka, aki a kassai választókerületben áll - ' a lista rLso helyeniaz első skrutiniumban még nem érte el a szükséges szavazatszamot. • - to A német választási blokkból, vagyis a földműves-szövetség, a nemet munka- es gazdasági párt egyesüléséből az első~választási menotbon Yíindisch pártelnök, ; "Ziornut eddigi képviselőházi alelnök ós a munka- es gazdasági párt alapitója.-lb.fiosche kapta meg a kellő szavazatszamot^ .fi nemzeti demokraták közül dr.Kramaras pártvezér tekinthető megválasztottnak, (az^iparszövetseg titkárajdr.HodaosJ az elsa menetben nem kapta meg az előirt szává^aTsIsáimőt-r— J - •' Ungyárt a szociáldemokraták listádén . Kurtyák Iván volt rutén képviselőt választották meg. A német keresztényszocialisták egyelőre vezérüket, dr.Mayr-Harting minisztert es a troppaui dr.Luskát hozták be - többek között -"a parlamentbe, A cseh iparospart tagjai közül Najman vasutigyi minisztert, az elnököt választották meg njboi. r A magyar keresztényszocialisták közül az első menetben többek között Szüllő Géza, Jablonicky ós Szentdvány József tekinthetők megválasztottaknak. A nlmet nemzeti szocialista munkáspárt Jungot, Krebset ós" Simmet küldi be újból a parlamentbe. Alnémet nemzetiek közül megválasztottnak számit Kaibl, Kallina és Scho]lioh. A lengyelek és a zsidók közös listáján mint uj ember , a morvaosztraui Choboth kapta meg marisa kellő szavazatszámot. ~ Uj jelenség a~"kötött ' 1 • t szavazólistat ell enzok ligája", amely a választásokat közvetlenül megelőző időben alakult Stijbrny volt hadügyminiszter ós dr.Pereler' volt tokio'i követ vezetésevei, ... ' aVmár az első skrutiniumban előválasztottak képviselővé. ' ^ oJkJJki&y " - " J f - A magyar,kisgazdapárt, a nagynémet párt és a Juriga-féle tőt néppárt csak töredéket kaptak meg az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámnak. /MTI/