Napi Hírek, 1929. október/2

1929-10-24 [0213]

r Nürnberg, október 24, A vasúti szerencsétlenség* ről a Wolff iroda még a következő részleteket jelenti: A szerencsétlenség ma délelőtt 1/2 ll éra után-néhány perccel történt midbgy háromszáz lépésnyire az állomástól. Mind a két vonat a baloldali sínpáron halíadt és teljes erőbei összeütközött. A mozdonyok teljesen egymásba ékelődtek,úgyhogy az első kerekek mintegy negyven centiméterre a sinek fölé emelkedtek. A Münchenből jövő gyorsvonat függőlegesen felnyomhtt szerkocsija teljesen le­metszette a postakocsi tetejét. A podgyásfc-kocsi után következő 11. osztályú személykocsi oldalra Bordult. A Nürnbergből jövő vonat podgyászkocsija a szerkocsiba szorult. A tteichelsdorfi vasúti szerencsétlenség hire kevéssel 11 óra előtl érkezett Nürnbergbe. Tizenegy óra tiz perckor elindi.­tották az első segélyvonatot. A nürnbergi önkéntes mentők és a munkás mentők csakhamar szintén megérkeztek a szerencsétlenség színhelyére és a sebsülteket első segélyben részesítették. A müncheni póstakojcsiban a szerencsétlenség időpontjában nyolc hivatalnok dolgozott?akik küzül hárman életüket vesztették. A holttesteken srlyos csonkitások látszanak. A többi hivatalnok mind megsebesült. A tehervonat mozdonyába beszorult Baer János mozdonyvezetőt másfél órai fáradozással, forrasztó^kéwzülékek segítségével lehetett csak az összenyomott mozdonyvezetői helyről kiszabadítani. Mikor azonban hordágyon elszállítani készültek, meghalt.'A müncheni vonat mozdonyvezetőjét ' a vonat mellett találták meg. Mikor a szerencsétlenség okáról kérdezték, fejcsóválva elment. Modt állítólag körházban van. A halottak száma az eddigiek szerint négy. A sebesültek számát eddig még nem lehetett pontosan megállapítani. /MTI/; ."* ."*.—» § Ujabb virágkiállítás és virágvásár az Iparművészeti Múzeumban. A nagyon szépen sikerült virágkiállítás a nagyközönség kö­rében olyan érdeklődéssel és tetszéssel találkozott, hogy a "Virágos Budapest - Virágos Magyarország" az Országos Magyar Kertészeti Egyesülettel karöltve egy ujabb virágvásárral összekötött virágkiallita rendez. Ezen a kiállításon Horthy Miklósnénak a "Virágos Budapest ­Virágos Magyarország" fővédnökének kívánságára egészen újszerű rendezésben a késő őszi virágokat/Chrysanthemum, Cyclamen^ stb/ fogják bemutatni .A kiállításra, amely november 9.-én nyílik meg - jelentkezni lehet az országos Magyar Kertészeti Egyesületben. /VII. Dohány ut. 20./ /MTI/ • .—.—.—. / § A Magyar ^'ávirati T roda jelenti: A Fasor-Szanatórium délután négy órakor a következő jelentést adta ki ifj. Horthy Miklós állapotáról: A beteg rövid időre eszméletre tért és megismerte szüleit. Utána ismét mély álomba merült. Hőmérséklete 36.8»érverése 54,légzése 16. Állapota kielégitS, /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom