Napi Hírek, 1929. október/2
1929-10-21 [0213]
§Szentes, október 21. Vasárnap délelőtt 10 drakor tartották a szentesi görögkeleti egyház első magyarnyelvű istentiszt teletét az ősrégi görögkeleti kis templomban, s ugyanekkor iktatták be lelkészi tisztébe az egyház meghívott első magyar papiját, Németh István görögkeleti esperest, AZ ünnepélyes istentiszteleten megjelent többek között TJrmánczy Nándor, Iloshray Gusztáv nyugalmazott belügyi államtitkár, Batlay Afcos igazgató, Ambrózy Gyula nyugalmazott tábornok, felapáthi Molnár Ferenc dr. nyugalmazott huszárszázados, Török Sándor; igazgató, a kecskeméti görögkeleti egyház nevében pedig Hajnóczy Ivan dr. tankerületi főigazgató. Lovas László zenetanár. A református egyház képviseletében Kövér Imre dr. vármegyei főjegyző, főgondnok, Szentes város képviseletében pedig Lakos István dr. helyettes polgármester jelent meg, A kántori tisztet ÍIIBX Leviczky Oreszt felső ipari skolai taaár löltötte be. Németh István esperes imájában áldást kért Magyarország kormányzajára és a konstantinápolyi pátriarchára, akinek közvetlen fennhat ósága alatt áll a görögkeleti egyház, A mise a Himnusszal vég- •*' ződött, majd az egyhaztanács tartott gyűlést, A gyűlésen Németh István indítványára táviratilag üdvözölték nagybanyai vitéz Horthy Miklóst, Maararország kormányzóját. Bethlen Istran grdf miniszterelnököt, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszteré és a Kiskundorozsmán időző Csergő Karoly dr, alispánt-* . .. A gyűlés után ötventeritékes bankett volt a Petőfi-saáLlóban. /MTI/ T § P á r i s , október 21. /Magyar Távirati Iroda/ Poincaré volt miniszterelnököt ma reggel a klinkán sikeres orvosi műtétnek vetettték alá. A műtétet Marion egyetemi tanár végezte három orvos segédk ezé sé vei, - - T § Pá r i s , október 21, /Magyar Távirati Iroda/ Clemenceau könnyebben meghűlt és ma nem mozdulhat ki szobájából. Gyengélkedése • muló^ természetű. Kezelőorvosai,! " J " ma délelőtt meglátogatták, a legha tározó ttabbn megcáfoltak az állapotáról elterjedt riasztó hireket. • ** * T §Brüsszel, október 21. /Havas/ Umberto olasz trónörökös inkognitóban érkezik Brüsszelbe. A királyi her céglátogatás át hivatalosan is közölték, amiből arra következtetnek, nogy a trónörökös és Marié Jósé belga hercegnő eljegyzését még a héten nyilvánosságra hozzák, /MTI/ » m T § P á r i s.október 20, Az osztrák alkotmány reformmal foglalkozva a Tcmps örömmel üdvözli Schobernek azt a kijelentését, hogy politikai befolyásoktól mentesen csupán az ország legfőbb órd.keit kivanja szóm előtt tartani. A la véleménye szerint a legsűrgőssebb feladat az, hogyfeloszlassák a különböző fegyveres harci alakulatokat./MTI/