Napi Hírek, 1929. szeptember/2
1929-09-30 [0211]
§ A %gyar Távirati.Iroda jelenti: A hivatalos lap mai számában vannak kőzz teve a Genfben 1928.iulius 11-én aláirt nemzetközi egyezmények a nyersbőr es a csont kiviteli forgalmának felszabadítása tárgyában.ameIvek az aláiró allatok mindegyikével a mai napon lépnek életbe.,A nyersbőrkivitalének szabaddatetelével a kötött áruforgalom idejéből fennmaradt egyetlen fontosabb kiviteli .korlatozás is megszűnik s ezzel a hazai érdekeltségeknek is egyik regi óhaja telje sül, amelynek megvalósítása a magyar kormány részéről mindeddig csak azért késett, mert biztosítani kellett azt, hogy szabaddá és kiviteli vámtól menzessé teszik a nyersbőr kivitelét a többi bennünket érdeklő országban is. Ez az előfeltétel a mai napon Romániát és Bulgáriát kivéve mindenütt bekövetkezik. A csontkivitel felszabadításával kapcsolatban a pénzügyminiszter ugyancsak a fentemlitett nemzetközi egyezménnyel összhangban elrendelte azt, hogy mindennemű csont-pata és karom, valamint azok hulladéka 100 kg-ként 2.75 pengd, mindennemű enyvbőr pedig nedves állapotban szállítva 100 kg-ként 1.85 pengő kiviteli vam ala ősik. § Zalaegerszeg, szeptember 30. Kováci József 31 ésros szentpéterúri • ' . cipész ittas állapotban tért haza a korcsmából. Otthon eeővett egy nagy konyhakést ós rárohant családjára. A dühöngő ember összeszurkálta apósat anyósát és feleségét , akiket súlyosan sérült állapotban a zalaegerszegi közkórházba szállítottak. Kovács Józsefet a csendőrök letartóztatták. /MTI/ § Uj bérlet a m.kir .Operaházban, Az igazgat°sáJ erre az évadra még egy 18 előadásra szóló G-ielzésü bérletsorozatot nyílt. bérletjegyeket kedden,október 1-en és szerdán október 2-án amelyre délelőtt 9-Í2 óra között még ad ki a gazdasági hivatal./Ha j ós-^utcai be járat,alsó ruhatár./ § A m.kir.Operaházban kedden,október 1-én a Triistan és IsoIdában Marké királyt először énekli Székely Mihály és elöszön vendégszerepel ez évavban Leucr Hubert kamaraénekes mint Tristan. Sáncfor brzsi kamaraénekesnő nyári szabadsága után szerdán lép fel először a Traviata címszerepében. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: Zsitvay Tibor igazságügyminiszter a Budapesten tartózkodó B.Berent le tt - igaz ságügym&iszter tiszt eletére ma az Országos Kaszinóban dezsönét adott,amelyen reszti vettek Vass.József m.kir. népjóléti és munkaügyi miniszter, .ilassics Gyúld báró, a közigazgatási bíróság elnöke, Juhász Andor a Kúria'elnöke,fhuen-Hldervary Sándor gróf rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter Ángy an Béla, Szaszy Béla es betny Béla igazságügyi*államtitkár, Degré Miklós az ítélőtábla elnöke HaLasz Lajos kir.főü|tsz,Platthy György a ke>iselőhazraigazsagugyi nöke, Rottenbiller Fülöp,Berclilly.Jenő Mikó Feáeac helyettes allantitksr Holf'Krause.Csudnay Emil levelűi vitéz kozma MiMlós,Lany f eZ a^onai attasé Lupkovicz György ítélőtáblai biró,Gál László miniszteri tanácsos es Bezay Jenő miniszteri titkár. I