Napi Hírek, 1929. szeptember/2
1929-09-24 [0211]
§ G- e n f , szeptember 24. A Népszövetség közgyűlése mai délelőtti plenáris ülésének legfontosabb pontja a leszerelési bizottság tegnap elfogadott jelentésének tárgyalása volt. Az előadd rövid szóbeli előterjesztésében hangsúlyozta. , mennyire fontos, hogy minél előbb megtégyéij az első - es , fai n döntő lépést a tényleges leszerelés felé. A jelentéshez csupán lord Róbert Cecil szólt hozzá, aki még egyszer - igen hatásos módon - ismertette álláspontját. Mindenekelőtt az 1925.évi fegyverkereskedelmi egyezmény általános ratifikációját követelte és közölte,hogy kormánya is ratifikálni fogja ezt az egyezményt, amelyet eddig még csak öt állam ratifikált. Lord Cecil tiltakozott az ellen a szerinte abszurd ferdités ellen, hogy az ő határozati javaslata bizonyos meghatározható hatalmak ellen irányait és kijelentette, hogy aggályait a leszerelési konferenciát előkeszitő bizottságban ufrból fel fogja hozni. Lényegsenek tartja, hogy ugyanazokat az elveket,alkalmazzák a szárazföldi, légi^és tengeri haderőknél. A,tényleges létszámok csökken tését, vagy a lobogók alatt szolgáló katonaság csökkentésével vagy a szol f álati idő megrövidítésével meg kell oldani. A kiképzett tartalékok orlátozását sohasem tartotta a legalkalmasabb eszköznek. ; Az egész leszerelési probléma magva a hadianyag csökkentése, amely nélkül sohasem lehet hatásos mérséklést elérni, mert a háború mindinkább a gépek t háborújává válik, amelynek a mechanikai rombolás a célja. Csupán a bék. fentartása nyújt biztonságot. Leszerelés nélkül nincs béke, a hadianyag korlátozása nélkül pedig nincs^leszerelés - fejezte be lord Róbert Cecil a közgyűlés nagy részének tetszésétől kisérve fejtegéseit._ Ez az én kormányom allásppűit|a, amelyet a közgyűlés és a világ minden nemzete elé terjesztek. A leszerelési bizottság jelentését ezután vita nélkül elfogadták. Az ülés további folyamán hozzájárultak az ópiumcsempészet;és a bóditó mérgek csempészete ügyében, előterjesztett bizottsági jelentéshez, amely azt kívánja, hogy a morfium, heroin es kokain előállítása ügyében. ' hívjanak össze ertekezletet SCf .és a fogyasztó államok képviselőiből. Elfogadták azután a^mágán^éé állami fegyverkezési iparágak ellenőrzésére szolgáló egyezmény előmunkálatairól, valamint a megtámadott államok pénzügyi segélyezéséről és a fegyverkezés általános nyilvántartásáról, végül a népszövetségi rádióállomás létesítéséről szóló jelentést. Azutébbi ügyben elfogadott jelentés Motta szövetségi elnök / felszólalása alapján figyelembe veszi Svájcnak azt a kívánságát, hogy a népszövetségi reLdioállomas működése háborúé időkben semmiképen se érintse Svájc semlegességét. , , A közgyűlést ezután délután 5 óráig félbeszakították. /MTI/ ^ Uvnvelö• § P o zs o ny , szeptember 24. /Cseh Távirati Iroda./ A Tuka és társai ellen folyó perben dr.'Veichert védő elsősorban azzal a Snacky ellen irányuló váddal foglalkozott, hogy Jehlicska dr-ral és a magyar irredentával összeköttetést tartott fenn. Különöse^ BanasLik József tanú vallomását boncolta és személyének jellemzése után Hanzalik külföldi utazásaival foglalkozott.Hanzaliknak akkoriban nem volt állandó állása és nem tudott miből megélni, ezért saját szakálára folytatta az irredentista tevékenységet. A biróáág nem engedte meg, hogy a budapesti revíziós liga igazgatófát, Falkot és dr.Jehlicskát tanuként kihallgatták. /Folyt.köv./