Napi Hírek, 1929. szeptember/1

1929-09-13 [0210]

G§ G o nf. szeptember 13./Magyar Távirati iroda/ Áz V.főbizottságban ; amely ma délután folytatta a leány ke re ske a elem meggátlása ügyében ne el­indult vitat Apponyi Albertné grófné a főbizottság .alelnöke általános figyelemmel kisért felszólalást tartott, ^eszedében örömének adott ki­fejezést ,hogy a népszövetség mind szélesebb tórre terjeszti ki szociális tevékenységet és hogy a szétküldött kérdőivek azzal az üdvös eredmény­nyel jartek ,hogy a kormányok akarva, nem akarva, nagyobb érdeklődést tanúsítanak,e .tevékenység iránt. Apponyi Albertné grófné utalt arra. hogy a törvénytelen gyermekek körében a halálozási arányszám megdöbben­tően nagy. Ennek a körülménynek arra kell ösztönözniem minden egyes álla­mot, hogy tegyen meg minden lehetőt a mostani áldatlan állapotok or­voslására. Apponyi Albertné grófné részletesen ismertette ezután Magyarország gyermekvédelmi intézményeit és különösen kiemelte.hogy a gyermekvédelmi törvény alkalmazásával, valamint a gyermekvédelmet szolgáló társadalmi intézmények közreműködésével sikerült lényegesen csökkenteni a osecsmők és gyermekek halálozási számát* A fiatalkorúak ügyében Ítélkező magyar bír ságok tevékenységé­ről szólva felvetette azt a,gondola tot, nogy a különböző országok­ban működő hasonló célú bíróságok lép jenek Kölcsönös érintkezésbe egy­mással a bűnöző kiskorúak haza szál utasának ügyében. Befejezésül a fiatalkorú leányok erkölcs;, védelmével kapcsolat­ban kiemelte annak fontosságát, hogy minél hatályosabban vegyek fol a küzdelmet a kábítószerekkel űzött kereskedés ellen. G§ G e n # f. szeptember 13./Magyar Távirati Iroda/ Coliin volt holland miniszter elnökiésével ma reggel különértekezlct ült össze egy­be Genfben,amelyen a behozatal és kivitel akadályainak elhárítását cél­zó nemzetközi egyezmény életbeléptetéséről tárgyaltak. Az értekezleten magyar részről Lakatos Gyula delegátus*.jelent meg. Az értekezlet megállapította ,hogj7közgazdasági szempontból igen fontos egyezmény életbeléptetése elé a jelen pillanatban komoly aka­dályok gördülnek. A ratifikáló államok közül ngyanis többen, köztük Ma­gyarország is ahhoz a feltételhez kötötték az egyezmény hatalybalépte tését. hogy ahhoz más - megjelölt - államok is hozzájáruljanak. Ez a feltétel azonban még eddig nem következett be. Az értekezlet az elnök javaslatára elhatározta,hogy december havá­ban ujabb értekezletet hivnak egybe,amelyen megvizsgálják, vájjon nem következtek-e be időközben az életbeléptetés feltételei. V§ M o s z k v a, szeptember 13./Tass Iroda/ A Setow-expedició.amely 53 napig hajózott az Esz aki-Jeges-tengeren Archangelskbe érkezett. A la-.& kossag nagy ünneplésben részesítette az expedició tagjait./MTI/ Y§ Hága, szeptember 13./Havas/ A Curacao szigetén kitört lázadás­sal kapcsolatban a vizsgálat olyan előrehaladott stádiumba jutott,hogy most mar ni,ncs szükség az ottani kormányzó további jelenlétere. A kor­mányzó október 3-án indul el Hollandiába családjával együtt./MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom