Napi Hírek, 1929. szeptember/1

1929-09-06 [0210]

. N , ?,?, C S 4, szeptember 6. 'Magyar,Távirati Iroda/ Délután • lel öt^ora tájban Bécsben mintegy négyed óráig tartó nagy eső volt. Az eso-és a megelőző nagy szél következtében a hőmérséklet öt fokkal sulyedt. vár, szeptember 6. A biharmegyei Szalacs községben Jakab Lajos református tani tó* szekérzörgést hallott s mint­hogy a községben csaknem minden éjjellopás vagy betörés, kiszaladt/van és rajtakapott két embert, aki a szomszédos magtárból néhány zsák gabonát lopott. A tolvajok ráhajtottak a tanítóra, ugy, hogy a szekér bal lábat összeroncsolta. A szomszédok felverték a csendőre éget „ez rögtön elfogta a két gazdát. A zsákokat megtalálták náluk, be is­vallottak mindent, de ekkor beavatkozott a jegyző és kijelentette, hogy az egyiket nem szabad bántani, mert román nemzetiségű. Erre a csendőr­ség szabadon'bocsátotta s nem is indított eljárást ellene. Az illető magyar ugyan, de kiderült,, hogy a jegyző háhany magyar embert görög­keleti románnak jelentet tv/ hogy a földosztás alkalmával'a görög-keleti /be egyház részére * földet lehessen kapni a határban. /MTl/ §-§ Kolozs vár, szeptember 6. A mintegy tiz nappal ezelőtt tö&tént csikszenttamási tüzkatasztrófa ügyében megindult vizs ­galat többek közt megállapította, hogy az összeépült hat községnek^ amely együttvéve nagyobb, mint sok erdélyi város, semmiféle tüzolto­borendozkedés e nem volt. A vizsgáló bizottság azonban nyilván­"fele­dékenységből" elmulasztotta okát adni. A tényállás ugyanis az hogy a borzalmas katasztrófáért a felelősség tulajdonkáp a szigurancat és a csendőr séget terheli, mert a székelyek a tűzoltóságot - újra fel akar­tak támasztani, de minden fáradozásuk hiába való volt. A csendőrség és a sziguranca kijelentette, hogy a tűzoltóság csak "irredenta intézmény" lenne, tehát nom engedélyezhető. Ezért kellett tulajdonképen a virágzó székely községnek elhamvadni. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom