Napi Hírek, 1929. augusztus/2
1929-08-16 [0209]
§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Az egyik reggeli lapban .'fagykársegély - 2U>-ra " cim alatt félrevezetésre alkalmat adó cikk jelent meg, amely szerint a fagy káró sült aknák a Futura- bekapcsolásával nyújtott kölcsön végeredményben 20 #-os teherrel jár. T^vvel szemben a hetyes tényállás a következő: A fagykárosult gazdák a részükre biztositott kölcsönösszeg után tényleg hat évi 8>-os kamatot fizetnek. Az erre vonatkozólag a szövetkezetekhez intézett körlevél külön is hangsúlyozza, hogy ezen felül a kölcsönvevő! semmi más cimen fizetésre kötelezni nem lehet-. A Futura azonban az evvel a kölcsönnel kapcsolatos gabonaleköt ás éknél nem térhetett el az ezekhez hasonló zöldhitelügy leteknél általában szokásos feltételektől. így tekintettel arra, hogy ennek az akciónak egyöntetű feltételek mellett az ország nagy területére kellett kiterjednie, általánosságban nem tekintgetett el a leszállítandó gabona vételárának a budapesti tőzsdei ájalapulvételável való megállapítás^ tói ás ennek folyomány$épenaz ár megállapításánál általánosságban ki kellett . kötnie z t feladóállomás és Budapest közötti fuvardíjnak a budapesti tőzsdei arbol való levonás-1. Ezt természetesen nem jelenti azt, hogy a Futura - amint azt a rendes zöld hitelügylet éknél is teszi - az exportrelaciójrban fekvő, vagv egyébként jobb értékesítési lehetőségeket nyújtó helyeken e fuvardijkülönbözetektől eg észben vagy részben nem fog eltekinteni, feltéve, hogy e lehetőségek a leszállítás időpontjában tényleg meg vannak. A Futura részére lekötött 2 /-os jutalék pedig nem jelent külön megterhelést, mert hiszen e költséggel a gazdának akkor is kell számolnia, ha gabonáját a kölcsönügylettől függetlenül értékesiti. Ami már most a gazda hibájából történő nem szállítás esetére kikötött 2 P. kötbért illeti, ez', csak időközben már jóvá is tett tévedésből maradt benn a kötlevélblanketták egyik csoportjában. Ilyen kötbér azonban a fagykárosult gazdák szobanforgó kölcsönügyletével kapcsolatban nem állapíttatott meg, ami ig§Z$l az a körülmény, hogy a köt jegyek második csoport iában ez a kikötés nem is szerepelt. De kür lönben is a szokásos földhitel - köt levél ékben rendszerint szereplő kötbér nem vehető oly tényezőnek. amely a kölcsönügylet kamatterhet növe- ' li, mert csakis a gazda hibáj ból eredő mulasztás esetére számitható feLr B ... ; . fí ? á e a, augusztus 16. holíí/ Dr. Ourtius ás dr. Hilferding német birodalmi miniszterek ma délelőtt látogatást tétek a belga delegációnál.Sir Morris Hankey az értekezlet főtitkára ás Pi relli olasz delegátus is megbeszélést folytatott Japánnal. Fzek a megbeszélések ugy látszik arra,i, • • , hogy a belgák tovább folytaijsk . a ' már ismaretes ellentétek áthidalása körül nekik szánt közvetítő szerepet. .- + . /MTI/ é i^jÁeun^cJt