Napi Hírek, 1929. július/2
1929-07-29 [0207]
üt percnyi szünet után Tuka tovább-folytatta' beszédét és" ismertette a pör előzményeit; kifejtette, hogy ebben a pörben sem kémkedésről nem lehet szé, sem oedig a köztársaság elleni merényletről, hanem csupán belpolitikai . . jellegű dolgokról, amelyeknek egyik külföldi hatalomhoz sincs közük. A békeszerződések által teremtőtt és a Népszövetség által garantált jelenlegi nemzetközi^helyzetben oktalanság volna erőszakos felforgatásra gondolni. Nen tudnék nagyobb oktalanságot elképzelni, - folytatta Tuka - mint azt a magyaroknak tulajdonított gondolatot, hogy a tót földet fegyveres erővel visszahódítsák, Lloyd George azt mondotta, hogy az uj európai tatárokat hat millió bajonett őrzi. - igy tehát a Duna melletti határainkon nemcsak a saját példásan felszerelt hadseregünk áll őrt, hanem úgyszólván az egész civilizált'világnak a hadereje; .^z garancia minden kalandos tervvel szemben. A cseh köztársaság 22 államhf, kötött szerződéseket ós minden ^szerződésben ^garantálva van a köztársaság integritása; aki a Népszövetség rendelkezéseit ismeri, különösen pedig a háborúra vonatkozó szakaszt az tudja, hogy bármely háború ilyen értelemben Európában teljesen lehetetlen. Bár sohasem voltam katona? folytatfa tovább « Tukar mederem kockáztatni az állítást, hogy a fegyveres Magyarország még a kóztársaáági integritásnak emiitett garanciái nélkül sem tudná háhoru esetónjl 2-3 napig sem, a hadműveleteket vezetni, hisz a modern háború a technika „..borúja. A kisantant és a többi állam"nemcsak a hadműveletek . továbbvezetését tenné lehetetlenné, de Magyarország még sokkal rosszabb sorsra is juthatna, beállhatna az az eset, nogy Magyarországot megszállják, éppúgy, mint ahogy a Bajnavidékét megszállották, sőt Magyarország .további megcsonkítása is bekövetkezhetnék,"esetleg teljes megsemmisitése^- A béke szerződé sétáltál megkonstruált Barópából egyetlen területrészt sem lehet elvenni anélkül, hogy ezáltal az egész világbéke müvét ne veszélyeztetnek. Ebben a pereen tulajdonképpen a,szlovák nemzet iogai körül folyik a harCt ; ezt a pert politikai ellen-" 1, ségeiy ' indították meg 4 akiktől azonban a, jóakaratot elvitatnrnem akarja. Az összeomlás előtti tótok árulásnak Js szeparatizmusnak tartották az államnak autonóm'alapon való fölépítését, ami azután kölcsönös bizalmatlanságra vezetett. Ezután az elnök a tárgyalást megszakította és folytatásét délután 4 órára tűzte ki./LfTI/ -j