Napi Hírek, 1929. július/2
1929-07-26 [0207]
§ S 2 d f i a Július 26./Bulgár Távirati Iroda / A bulgár lapok most a belgrádi sajtónak azzal az állításával foglalkoznak,mely szerint Jugoszlávia már a piroti tárgyalások megkezdése óta féképen a natármanti kettős birtokok likvidálása Ügyében beadott kérelmek elfogadását és a semleges zóna felállítását sürgette a leghatározottabban* " ' " ..A bulgár lapok ezzel szemben emlékeztetnek az Avala március 19.-iki táviratára.mclyben a piroti jugoszláv delegáció elnökének nyilatkozatát közli.Az elnök ebben kiiolenti,hogy az értekezIetaKkon sikerült szabályozni a napirenden szereplő ügyek legnagyobb részét;mig az egyes kormányok kezdeményezésének csak iolentektelen szerep jutott.Ebből az következik,hogy Jugoszlávia semmi esetre sem tulajdonított annak ideién olyan nagy fontosságot az emiitett kárelmeknok,melyek fontosságát csak később fokozták abból a célból,hogy őzzel indokolják meg a rati, fikácio megtagadása^. A bulgár sajtó Nácsics jugoszláv követnek az amnesztiával kapcsolatosan támasztott kívánságával foglalkozva megállapítja,hogy az meglepő és sajnálatos,hogy a háború után tiz esztendővel mág lehetséges ilyen demars. A lapok legnagyobb része megállapítja,hogy Belgrád magatartása illuzóriussá teszi annak reményét,hogy Bulgária békülékeny szelleme kellő méltánylásra találjon ás annak a meggyőződésnek adnak kifejezóst,hogy a kormány ennek megfelelően bizonyára meg fogja találni az állam érdekeinek megvédclmezéséhez szükséges megfelelő eszközöket.A bulgár nép -irja a Lecs cimü lap -meg fogj a'tudni őrizni hidegvérét ás önuralmát az ujabb megpróbáltatással szemben ís./MTI./ t J B 6 m a , július 26. /Stefani/ Mussolini tegnap fogadta a "Szovjetszarnya" nevü repülőgép utasait, akii az orosz követés Balbo légügyi államtitkár kíséretében jelentek meg nála. Mussolini érdeklődéssel kérdezősködött az utazás részleteiről. Ma délelőtt az orosz légi utasok egy része elükön az orosz kereskedelmi aviatika vezetőjével lilánóba repültek, ahonnan autóval mentek-tovább Sesto Calendeba az ottani repülőgépgyárak megtekintésére. /MTI/ t § B ó m a július 26 ./Stefani/ A római császárba jó kiemelési munkálatai a Némi tavon gyorsan haladnak előre. Az utóbbi napokban egy remek kidolgozású farkasrejet találtak. A hajót már felerészben megszabadították az iszaptól, anBlybe el volt temetve. Ily módon-értékes ageaikok és egyéb dísztárgyak váltak láthatóvá, amelyek a császárit fla*# mgfmm berendezését bizonyítják. /MTI/ > t ^Messzina, július 26 ./Stefani/Mussolini ma délelőtt egy vizifepülőgépeíL, amelyet Balbo'légügyi államtitkár es MaddaLaja parancsnok vezetett, Messzinába érkezett. Ott megtekintette a hajóépítési berendezkedéseket, mai&^ugyancsak a vizirepülogepen visszatért tfömaoa. /MTI/ ^