Napi Hírek, 1929. július/2
1929-07-16 [0207]
.j^V M i s kQ 1 c, július 16. Miskolc város .törvényhatósági bizottsága hétfon tartotta rendes havi Jcözgyülés ét dr. áikszáth Káinén főispán elnöklete alatt. A főispán amlés megnyitása után meleg szavakkal búcsúzott a most már rövidesen széjjel oszló törvényhatósági bizottságtól. Indítványára a közigazgatás rendezéséről szóló uj törvény éleibeiépvetése alkalmaival a közgyűlés e^hangulag elhatározta, hogy táviratban Üdvözli a .belügyminisztert és a belügyi állantitkárt. Ezek utan dr. Bulyovszky Gusztáv nyugalmazott királyi főügyész, majd Farkas István református esperes a törvényhatósági bizo tság nevében köszönetet mondott a főispánnak azért az odaadó eredményes munkáért és támogatásért, amelyben Miskolc városát főispánsaga ota*reszesitette és egyben a főispánságanak hároméves évfordulója s/kalmáyal magyar szivük teljes melegével üdvözli, Dr. Mikszáth Kálmán főispán keresetlen szavakkal mondott köszönetet a közszeretet e nagy megnyilvánulásáért, majd a közgyűlés áttért a tárgysorozatra, elhatározták, hogy gróf Tisza István és gróf Andrásisy Gyula emlékét utca elnevezésével fogjak megörökiteni. A közigazgatási rendeletről szóló 1929. évi törvény ér elmében örökös törvényhatósági bizottsági tagokká választották dr. Bulyovszky , Gusztáv nyugalmazott királyi főügyészt, dr. Kürcz Jakabot, az ügyvédi kamara alelnökét és dr. Lichtenstein László felsőházi tagot. A továbbiak sor-.n elhatározta a közgyűlés, hogy felirattal fordul a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy a névmagyarositast erkölcsi és nem< zeti szempont korlátozásával engedélyezze és igy lehetővé tegye, hogy minden magyar állampolgár magyar nevet viseljai. Majd egyhangú lelkesedéssel csatlakozótt a közgyűlés a Budapest székesfőváros közönségének a trianoni békeszerződés revíziója ügyében a magyar országgyűlés képviselőházához és felsőházához intése tt feliratához,/MTI./ *— ~- >- — ^ I § M i s k o 1 c,július 16. Dr. Mikszáth Kálnán főispánt kétszáz- í negyventagu munkásküldöttseg kereste fel és mel~g szavakkal üdvözölte a j hároméves miskolci működésének évfordulója alkalmából./MTI./ í W a s h i n g z o n,iulius 16. Hoover elnök beszédet mondott az újonnan ' , szervezett Farm Board tagjai előtt. Az elnök beszédében^kijelentette, hogy a Federal Farm Board " . ! főfeladata i tények megállapitása és a legjobb megoldások keresése, amelyekre igen sok Tiezogazdasági problémánál nagy szükség van. Hoover ezután vázolta a Farm Board hatásköret és annak a reményének adott kifejezést, ho^y a farmerek végre belátják azt, hogy nem lehet minden nehezek érdest bűvös erővel hirteü len megoldani. A Farm Board eddig megválasztott nyolc tagját Hoover elnök vendégül látta a Fehér Házban. A Federal Farm Board ma tartotta első ülését . A Farm Board elnöke Alex. W. Legge, a Harvester Company volt elnöke. /MTI./ :•: $§ L o n d o n,július 16. A Daily Telegraph diplomáciai tudósitóia meg'-rasiti azokat a híreket, amelyek szerint Anglia belgrádi és szófiai diplomáciai kéoviselői . . az illető városokban barátságos tanac.'soka-t adtak a határvillongások tárgyában. Nen felei azonban meg a tényeknek/ áz,,hogy az angol követek semleges bizottság felállítását sürgették,mert ez a néiszövetség hrtáskörébe t-rtozik./T TI./