Napi Hírek, 1929. július/2

1929-07-20 [0207]

§ Szterényi József báró Joachimsthalból a feöjvetkező nyilat­kozat közlésére kért bennünket: A Magyarság egy cikksorozatban foglalkozva a régi monarchia kö­zös vagyonának likvidálasával, illetve ennek a Bécsben levő mükincs\ekre vonatkozó részével, azt állította, hogy én egyéni anyagi érdekből huzom­halasztom ezeket a tárgyalásokat és titkolom azokat a nyolvánosság előr . A közleményeknek teljes tájékozatlanságot eláruló ás az igazsággal ellen­kező részeivel nem kívánok foglalkozni. Hivatalos ügyekről lévén szó, amelyek a kormány döntése alatt állanak, nem is volnék arra illetékes. A személyemre vonatkozó vádak bizonyításra azonban alkalmat fogok ad­ni a megnevezett lapnak az erre {gyedül illetékes sajtóbiróság elöft. Ez ügyben, minthogy hivatalos minőségben történő eljárásról van szó, az áRainügyészségnek adandó felhatalmazás iránt egyidejűleg sürgős elő­terjesztést tettem a kormánynak. :: Bérli n,július 20, /jíolífjk jóvátételi főbiztosnak a Dawes-tervezet 1928. szeptember lrüés 1929, május 31.-e közötti vég­rehaj tásáról _ t július 1-én kiadott jelentése három fejezetből áll, a­melyekben a.jovátételi fizetésekre és átvitelekre vonatkozó számokon kívül szokás szerint részletesen foglalkozik a német pénzügyek fejlődésével, a hit el ügyek helyzetével, a valutaviszonyokkal, a külkereskedelem kialaku­lásával, valamint általában a német gazdasági helyzettel és megállapít­ja, hogy a jelzett időközben Németország lojálisán és pontosan teljesítet­te a reárótt fizetési ^kötelezet tségeke t. A r--ndj]/e,kezésre álló jóvátételi összegből 977.8 millió birodalmi markát külföldi valutában, 701.7 milliót pedig birodalmi márkában fizettek ki. Az egyes biztosok jelentései közül a legrészletesebben közli a főbiztos a vasutügyi biztos ielentését. Ebből kiderül, hogy az eddig le­folyt jóvátételi évek alatt a birodalmi vasúttársaság által teljesített jóvátételi fizetéseket mindig bőségesen fedezték a nettó üzemi nyeresé­gek. Az 1929, évre előirányzott bevételek csak annyira elegendők, hogy az előirányzott kiadásokat fedezzék. Az ez évi költségvetés egyensúlyát csak szigorú takarékossággal / lehet megőrizni. Az államháztartásról azt mondja a jelentés, hogy bár az utóbbi hónapokban a pénztári helyzet az erős feszültség állapotában volt, azon­ban a birodalmi kormány az intézkedések egész sorozatát tette meg e fe­szültség megszüntetésére és a birodalmi pénzügyminiszter hivatalosan is közölte, hogy a törvényhozó testületek elé mindent^ •' 'S > felölelő szerves programot terjesztenek a pénzügyi politikáról, A főbiztoa nem ké­telkedik abban, hogy Németország pénzügy i problémáit meg lehet oldani, annál is inkább, mert a szakértői j lontés további alkalmat és buzdítást ad egészséges pénzügyi program kialakulására, mégpedig nemcsak a jó­vátételi fizeiés k megrövidítésével, hanem azzal is, hogy megszüntette a német jó rá, tételi kötelezettség nagyságára vonatkozó eddigi bizony­talanságot. t t atyjty&x QJ A legutóbbi pénzügy^ évet a birodalom ( az,.„ (és/közsé­gek eladósodásának jelentékeny fokozódása jellemzi. A német gazdaságnak még mindig a belfolni hitelellátás újjáépítése a legfőbb problémája. /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom